A 11 űrhajóssal dolgozó kutatók felfedezték, hogy az agy még súlytalanságban is úgy viselkedik, mintha a gravitáció még mindig jelen lenne – ez a megállapítás hatással lehet a jövőbeli űrkutatásra.
Egy új tanulmány szerint az emberi agy olyan mélyen megőrizte a gravitáció emlékét, hogy az űrben tartózkodó űrhajósok továbbra is tévesen ítélik meg, milyen erősen kell megfogniuk a tárgyakat, még hónapokig súlytalanságban is.
Megjelent a Journal of Neuroscienceaz eredmények új megvilágításba helyezik azt, hogy a gravitációval kapcsolatos életünk során szerzett tapasztalataink milyen mélyrehatóan alakítják a legalapvetőbb fizikai cselekvéseket, és valódi következményekkel járhatnak a jövőbeni Holdra és Marsra irányuló küldetések során.
A Philippe Lefèvre, az Université Catholique de Louvain és Ikerbasque orvosbiológiai mérnök professzora által vezetett tanulmány 11 űrhajóst (2 nő, 9 férfi) követett nyomon a Nemzetközi Űrállomáson öt-hat hónapig tartó küldetések során.
Ahogy Lefèvre kifejti, a Földön egy tárgy megfogása aszimmetrikus cselekvés – erősebben szorítasz, amikor valamit felemelsz, mint leengednél, mert a gravitáció csak azzal fenyeget, hogy lefelé menet kihúzza a kezedből.
A mikrogravitációban ez a logika már nem érvényes. A pályája bármely pontján elengedett tárgy egyszerűen elúszik, ami azt jelenti, hogy a fogási erőnek egyenlőnek kell lennie a teljes mozgás során. A kutatók arra számítottak, hogy az űrhajósok ezt meglehetősen gyorsan megtanulják.
De nem tették. Ehelyett valami furcsa történt. Ahelyett, hogy kiegyenlítették volna a szorításukat, az űrhajósok valójában erősebben kezdtek szorítani a mozdulat tetején, mint az alján.
Lefèvre egyfajta észlelési illúzióként magyarázza, amely a várakozásban gyökerezik: „Amikor súlytalanságban az ISS fedélzetén tartózkodik, a mozgás szimmetrikussá válik, mert a gravitációnak nincs többé hatása… amit megfigyeltünk, az az volt, hogy az űrhajós jobban megragadta a tárgyat, amikor felül van, mint alul. Az agy valahogy túlkompenzálja a várakozást.”
Más szóval, az agy tudja, hogy a tárgynak nehéznek kell lennie – mert a tárgyak mindig is nehéznek érezték magukat –, és túlkorrigálja, ha nem. Még fél év űrben való lebegés után is szinte lehetetlennek bizonyult a több évtizedes földi ösztön megingatása.
Tesztek a Földön
A kutatócsoport ritka hozzáférést is kapott az űrhajósokhoz, mindössze egy nappal a kifröccsenés után – ez egy logisztikailag nehéz időszak, mivel a visszatérő legénység tagjai gyakran kimerültek, és azonnali orvosi ellátásra szorulnak. Amit találtak, az meglepte őket.
Az első néhány mozdulat során a Földre visszatérve az űrhajósok még mindig úgy markoltak, mintha súlytalanok lennének – ez potenciálisan veszélyes ösztön, amikor olyan tárgyakat kezelnek, amelyek leeshetnek vagy megsérülhetnek. De néhány tucat ismétlésen belül a tapadásuk teljesen normalizálódott.
„Ez azt mutatja, hogy amikor visszatérnek a Földre, sokkal gyorsabban tanulják újra a Föld környezetét, mint a mikrogravitációs környezetet.„
Ennek a tanulmánynak a következményei a jövőbeli küldetésekre nézve
A kutatás hatással lehet a jövőbeli, különösen a Holdra vagy a Marsra irányuló küldetésekre.
„Ha például felkészítjük az űrhajósokat a Holdra való leszállásra. Ebben az esetben lehet, hogy speciális képzésre lesz szükségük, mert a részleges gravitáció befolyásolhatja azt, ahogyan tárgyakat fognak manipulálni” – mondja Lefèvre.
A kutatók szerint további adatok állnak készenlétben, beleértve az űrhajósok reakcióját, amikor tárgyak váratlanul összeütköznek – egy másik forgatókönyv, ahol a másodperc törtrésze alatti fogásmódosítás jelentősen befolyásolhatja.





