A múlt héten a holland választók jutalmazták a politikai központot.
A centrista-liberális D66 és a jobbközép Kereszténydemokrata Fellebbezés javát szolgálta a stabilitás iránti növekvő étvágy, míg a legnagyobb pártért folytatott verseny a D66 és Geert Wilders szélsőjobboldali Szabadságpártja közötti fényképezéssel zárult. Mivel egyetlen csoport sem kapja meg a szavazatok ötödénél többet, a soron következő koalíciós tárgyalások bonyolultnak ígérkeznek, és valószínűtlennek tűnik, hogy az ünnepek előtt többségi kormány alakuljon ki.
Mint annyi közelmúltbeli választáson a kontinensen, most is az EU volt az elefánt a teremben. A szavazás előtti kampányban alig szerepeltek blokkszintű kérdések, ennek ellenére az eredmény messzemenő következményekkel járhat Hollandia brüsszeli szerepére nézve.
Az már most világos, hogy a holland választók sokkal Európa-pártibbra szavaztak, mint 2023-ban. Valójában úgy tűnik, hogy a politikai hangulatot egykor uralt euroszkepticizmus átadta helyét az együttműködésre és a reformokra vonatkozó csendes mandátumnak – ami félreérthetetlenül EU-párti jelzés Hágának.
Ha pedig a D66 vezetőjének, Rob Jettennek sikerülhet a párt első miniszterelnöke lenni, az döntő elmozdulást jelentene az ország blokk-politikájában.
A D66 régóta a legszókimondóbb EU-párti párt a holland politikai spektrumban. A választások után a 2022 Plusz-nak nyilatkozva Jetten azzal érvelt, hogy Hollandiának sokkal ritkábban kellene élnie vétójogával, és ehelyett „gyakrabban kell igent mondania az együttműködésre”.
„Európa stagnálást kockáztat, ha nem sikerül elmélyíteni az integrációt. Hollandia segített az Unió megalapításában, most pedig nekünk kell segíteni a jövőjének alakításában” – mondta.
Ezek a szavak egyértelmű szakítást jeleznek a technokrata Dick Schoof korábbi kormányától, amely nagyrészt láthatatlan volt Brüsszelben. Amint azt a holland NOS műsorszolgáltató nemrégiben jelentette, az ország befolyása az EU-ban „elsorvadt”. Vagy ahogy egy magas rangú EU-diplomata nyíltan fogalmazott: „Senki sem hallgat többé a hollandokra”.
Schoof adminisztrációja nagy elvárásokkal – a menedékjog, a nitrogén és a természetvédelmi szabályok alóli mentességekkel, valamint az uniós költségvetéshez való alacsonyabb hozzájárulással – kezdődött, de a brüsszeli valóság könyörtelennek bizonyult. Hollandia gyakran elszigetelten találta magát, és az „opt-out” biztosítására tett kísérleteit csendben felhagyták.
A Jetten-premier megfordíthatja ezt a mintát. Bár hasonlóan pragmatikus, még Schoof elődje, Mark Rutte is óvatos volt, óvakodott a szerződésreformtól és a kollektív hitelfelvételtől. De Jetten készséget jelez a továbblépésre, mivel a D66 Hollandiát természetes hídépítőnek és az európai integráció kulcsszereplőjének tekinti.
Ráadásul a Schoof-kormány gyengeségei közé tartozik az európai tapasztalatok hiánya is. Párttámogatás nélküli technokrata küzdött azért, hogy politikai tőkét építsen Brüsszelben. Jetten ezzel szemben jól kapcsolódik. Rutte-hoz hasonlóan ő is a Renew Europe csoporthoz, az Emmanuel Macron francia elnökhöz köthető liberális szövetséghez tartozik – ez a kapcsolat egykor a holland befolyást a méretén túl is felerősítette.
Természetesen ma már ez a hálózat is törékennyé vált. Macron hazai gondjai csökkentették brüsszeli befolyását, és ezzel együtt a liberális tábor gravitációs vonzerejét is.
Eközben maga Brüsszel is töredezettebb, mint valaha. Az európai politika egymással versengő nemzeti prioritások foltjaivá vált, a déli tagországok több kollektív befektetést követelnek, az északi országok – köztük Hollandia – még mindig a költségvetési fegyelmet hirdetik, a keleti tagállamok a védelmet és a biztonságot helyezik előtérbe, a nyugati kormányok pedig az iparpolitikára és a versenyképességre helyezték a hangsúlyt.
Aztán ott vannak a külső nyomások, amelyeket figyelembe kell venni: az Egyesült Államok azt várja el Európától, hogy jobban vállalja saját védelmét, míg Kína arra kényszeríti az EU-t, hogy gondolja át gazdasági függőségeit.
Egy ilyen töredezett tájon elég nehéz egy európai hangon beszélni – az egységes fellépés még nehezebb.
Végső soron azonban az, hogy a következő holland kormány hogyan pozícionálja magát ebben az európai útvesztőben, illetve Jetten teljesítőképessége, nagyban függ a belpolitikától és attól, hogy milyen koalíciót tud összekovácsolni.
Az irónia itt az, hogy ha a balközép Zöld-Munkáspárt szövetség vagy a kereszténydemokraták léptek volna fel a legnagyobb pártként, talán könnyebb lett volna az Európa meghatározó politikai áramlataihoz való igazodás, természetes szövetségeseket találva Pedro Sánchezben vagy Friedrich Merz német kancellárban. De mivel a D66 a szavazatok kevesebb mint 20 százalékát szerezte meg, Jettennek egy olyan széles koalícióban kell kormányoznia, amelybe olyan pártok is beletartoznak, amelyek sokkal kevésbé lelkesek Európáért.
Mégis, még egy Jetten vezette koalíció is éppen azért erősítheti a holland befolyást, mert egyszerre több európai pártcsaládot is átfogna. Brüsszelben, ahol az informális hálózatok gyakran ugyanolyan fontosak, mint a szavazatok, ez Hollandiának új diplomáciai súlyt adhat.
A hazai kompromisszum és az európai ambíció összeegyeztetésének stratégiai dilemmájával szemben Jetten – pragmatikus, megbékéltető és konszenzus-vezérelt – politikai stílusa itt is előnynek bizonyulhat. A választások éjszakai tudósításai során az egyik újságíró még „az új Rutte-nak” is nevezte őt, mivel közös ösztönük az időzítésre és a koalícióépítésre. De Jetten ezt egy sokkal tisztább európai látásmóddal párosítja.
A D66 vezetője a 2022 Plusz-nak adott választások utáni beszédében nem hagyott kétséget a fejében: „Európának komoly demokratikus világhatalommá kell fejlődnie, amelynek eszközei és felhatalmazása megvan ahhoz, hogy azt tegye, amit a polgárok elvárnak – megvédjük a határainkat Putyintól, növeljük a gazdaságunkat és megóvjuk az éghajlatot” – mondta.
A holland politika már évek óta a pragmatikus eurorealizmus és a látens euroszkepticizmus között ingadozik. De ez a választás végre jelezheti az inga lassú visszatérését egy Európa-pártibb középpont felé, ami abban a csendes egyetértésben gyökerezik, hogy Hollandia és az EU együtt emelkedik és bukik.
