Míg az uniós intézmények mesterséges intelligenciával kísérleteznek a növekvő munkateher kezelésére, sok nemzeti fővárosban még mindig hiányzik a személyzet, az eszközök és az érdekelt felek hálózata ahhoz, hogy lépést tudjon tartani Brüsszellel.
Nem új keletű az a beszélgetés, hogy az EU-nak fel kell gyorsítania döntéshozatali folyamatát, korlátoznia kell a vétók alkalmazását, és egyébként meg kell erősítenie intézményi kereteit.
Ez a szakadék egyre inkább technológiai jellegű, mivel az uniós intézmények mesterséges intelligencia-eszközökkel kísérleteznek a munkaterhelésük kezelésére, miközben sok főváros lemarad ebben.
Ritkán folyik azonban vita arról, hogy az egyes uniós tagállamok lépést tartanak-e az EU felgyorsuló jogalkotási sebességével, vagy képesek-e hatékonyan tükrözni nemzeti álláspontjukat.
Míg az EU Bizottsága állítólag azt fontolgatja, hogy bizottsági tisztviselőket telepít a tagállamok fővárosaiba, hogy növelje helyi befolyását és politikai tudatosságát, a tagállamok nem teszik meg ugyanezt, ha saját brüsszeli képviseletükről van szó.
Intézményközi küzdelmek
A méret persze nem minden. Néhány kisebb EU-tagállam a karcsúbb bürokráciától függetlenül is hatékony; a legtöbben azonban sokféle problémával szembesülnek az EU-ügyekhez való elavult hozzáállásuk miatt.
A probléma magában foglalja a munkaerőhiányt, a tehetségek felvételének és megtartásának nehézségeit, a PermReps és a tagállamok fővárosai közötti rossz koordinációt, az uniós szakpolitikai irányítás horizontális megközelítésének hiányát miniszteri szinten, valamint az új technológiai megoldások elfogadásának kudarcát, amikor a költségvetési vagy politikai korlátok lehetetlenné teszik a létszám növelését.
Ez végső soron azt eredményezi, hogy egyes tagállamok csupán megfigyelőként és reaktorként lépnek fel, nem pedig aktív résztvevőként az EU jogalkotási folyamatában.
Ezeknél az országoknál teljesen kizárt, hogy proaktívan alakítsák ki az EU jogalkotási menetrendjét.
Most, hogy az egységes piacról és a pragmatikus föderáció felé haladó EU-ról folytatott beszélgetés egyre aktuálisabb, a tagállamoknak – különösen a kisebbeknek – követniük kell a hatékonyabb tagállamok, sőt az uniós intézmények bevált gyakorlatait, és fokozniuk kell képviseletüket az uniós szakpolitikai ügyekben.
Mi forog kockán
A nemzeti kormányok képviselői nagyjából 140 brüsszeli bizottságban és munkacsoportban vesznek részt, amelyek a gazdaságukat, iparágaikat és polgáraikat érintő szakpolitikai kérdések széles skáláját fedik le.
Az EU jogalkotási sebességének növekedésével pedig előfordulhat, hogy a múltban működő módszerek már nem alkalmasak a jelenre vagy a jövőre.
Az országok brüsszeli állandó képviseleteinek pontos méretét és feladatkörét köztudottan nehéz nyomon követni, de a dán Europa agytröszt 2019-es jelentése szerint a létszám tagállamonként 69 és 200 között mozgott.
A 2019-es jelentés szerint a nyugat-európai országok, mint Németország, Franciaország, Belgium, Ausztria vezettek 150-200 alkalmazottal, a középső csoport – Románia (akkor még az EU Tanácsának elnöke), az Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Svédország, Lengyelország, Csehország, Finnország és Írország – 103-147 alkalmazottat foglalkoztatott.
A harmadik csoport – többnyire kisebb vagy kelet-európai EU-tagállamok, mint például Litvánia, Portugália, Magyarország, Szlovákia, Luxemburg, Horvátország, Dánia, Észtország, Ciprus, Szlovénia és Lettország – mindössze 89-69 alkalmazottat foglalkoztatott, vagyis két-háromszor kevesebbet nyugati társaiknál.
Bár a méret nem egyenlő a minőséggel, az alulreprezentált országok gyakran küzdenek azért, hogy érdemben befolyásolják az uniós ügyeket.
Ez a munkaerőhiány leginkább az EU-elnökségek Tanácsa idején mutatkozik meg, amikor nehéz a külső tehetségek felvétele, és a mag túlterhelt.
Egyenlőtlen ökoszisztémák az érintett felek között az EU-ban
A demokratikus országok politikai döntéshozóinak napirendjét természetesen a szavazóik is irányítják és befolyásolják, akiket az iparág képviselői, egyéni szakértők, gondolati vezetők és a nem kormányzati szektor képvisel.
Ami azonban a korlátozott ökoszisztémával rendelkező tagállamok EU-ügyeit illeti, gyenge a kapcsolat az uniós politika és a különböző érdekelt felek között.
Ennek eredményeként a politikai döntéshozók ritkán kapnak időszerű, konstruktív visszajelzést, amikor a legnagyobb szükségük van rá, és arra kényszerítik őket, hogy kizárólag intézményközi párbeszéden vagy néhány proaktív érdekelt féllel folytatott korlátozott interakción alapuló döntéseket hozzanak.
Míg az európai magánszektor nem alkalmaz filantróp megközelítést a civil szervezetekkel szemben, és az ökoszisztéma-vezérelt megközelítés hiánya az ipari szövetségekkel szemben EU-szerte indokolja a saját cikkét, a kisebb tagállamok szenvednek a leginkább.
Ott az iparágak kisebbek, a hazai kereskedelmi csoportoknak gyakran nagy sátorszervezetként kell működniük a túléléshez, ami korlátozza a specializációjukat. Ráadásul a kisebb médiaszektor nem képes proaktívan és kontextuálisan foglalkozni az EU-ügyekkel.
Az uniós politikáról folytatott nyilvános vita minősége a kisebb tagállamokban gyenge – jó esetben késik, rosszabb esetben nem is folyik.
Az uniós jogszabályok nyilvános vitája nagyon gyakran csak az átültetési szakaszban kezdődik, amely szakaszban a változtatások korlátozottak. Következésképpen a vita felszínes marad, a fényes hivatalos EU-sajtóközlemények és a defetista, túlzottan kritikus és pesszimista megközelítés csapdájában.
A követendő EU és Ír konzultációs mechanizmusok
Noha az EU érdekelt felekkel folytatott konzultációs mechanizmusai, mint például a „Vannak véleményt” platformot, méltányos kritikát kapnak, mindazonáltal átfogó és átlátható modellek, amelyeket tagállami szinten is meg kell ismételni.
Az olyan országok, mint Írország, már megismételték ezt a megközelítést nyílt és átlátható nyilvános konzultációs rendszerek révén.
Írországban a különböző érdekelt feleket felkérik, hogy ne csak az ország EU-elnökségének prioritásairól osszák meg véleményüket, hanem a jelenleg az uniós vita középpontjában álló konkrét jogalkotási aktákról is, például Írország legutóbbi felhívásáról, hogy kérjen visszajelzést az EU digitális hálózatokról szóló törvényével kapcsolatban.
Bár egyesek attól tarthatnak, hogy a helyi közszféra képtelen lesz kezelni az eltérő véleményeket – ami további káoszt eredményezhet –, a legtöbb országban a nyilvános konzultáció hagyományos módszerei (például kerekasztal-beszélgetések és ad hoc találkozók) nyilvánvalóan már nem hatékonyak.
Olyan új keretek létrehozása, amelyek lehetővé teszik valamennyi érdekelt fél számára, tekintet nélkül mennyire polarizáltak, nyilvánosan kinyilvánítsák nézeteiket az EU-ügyekkel kapcsolatban, fokozná az átláthatóságot, növelné a döntéshozók elszámoltathatóságát, bizalmat építene mind a helyi, mind az uniós intézményekbe, és ösztönözné az uniós ügyek iránti általános elkötelezettséget és érdeklődést.
Ami lehetséges a több munkaerőn kívül
Azt az érvet, hogy a bürokrácia már így is túl nagy, nehéz megcáfolni, különösen azokban az országokban, ahol szigorúbb a kormányzati kiadások és az államadósság.
Az EU-ügyek azonban nem olyan terület, ahol a kormányoknak csökkenteniük kellene a költségeket, különösen most, amikor az EU egy integráltabb egységes piac felé halad, harmonizált szabályokkal és kevesebb irányelvvel, amely korábban némi rugalmasságot biztosított a helyi igényekhez és kilátásokhoz.
Az uniós intézményeken belüli létszámra vonatkozó rendelkezésre álló adatoknak önmagában kellően meggyőző érvnek kell lenniük a pénzügyminisztériumok és az ellenzők számára ahhoz, hogy megértsék, az uniós jogalkotás hatalmas, összetett és elegendő befektetést igényel a konstruktív részvételhez.
Mindazonáltal, ha egyszerűen több pénzt szánunk a személyzetre, vagy létrehozunk egy konzultációs platformot az érdekelt felekkel, semmiképpen sem éri meg.
Az egyéb kihívások, mint például a minisztériumok közötti rossz horizontális koordináció, az intézményi memória megtartásának képtelensége és az időkorlátok szintén megoldhatók technológiai szempontból, a testre szabott mesterséges intelligencia-megoldásoktól (az európai technológia számára nagyszerű lehetőség) egészen más eszközökig.
Ennél is fontosabb, hogy ha elkezdünk dolgozni ezeken az eszközökön, összegyűjtjük a releváns adatokat, felvázoljuk az adminisztratív struktúrákat, az természetesen arra készteti az országokat, hogy újragondolják jelenlegi uniós ügyeik működési módját.
Végezetül az EU Bizottságának a jobb szabályozásról szóló közelmúltbeli közleménye terveket fogalmaz meg a jogalkotás javítása érdekében új informatikai eszközök bevezetésére.
A Bizottság állítólag kész akar lenni a mesterséges intelligenciára, míg az észt kormány a mesterséges intelligencia alkalmazását (beleértve a közszektort is) a legmagasabb politikai szinten helyezi előtérbe.
Úgy tűnik, az uniós intézmények és egyes tagállamok is megértették, hogy ha a mesterséges intelligencia javítja a munka termelékenységét és időt takarít meg a magánszektorban, akkor ugyanolyan hasznosnak kell lennie a közszférában – akár otthon, akár Brüsszelben.
