A Siemens arra figyelmeztetett, hogy az EU szabályozása az ipari óriásokat az Egyesült Államok és Kína felé tereli. Miközben a „Trump-effektus” elcsábítja a gyárakat adócsökkentésekkel és deregulációval, Európa nagy téttel kell szembenéznie az adatszabályozást és a sebesség és a szuverenitás közötti dilemmát illetően.
Ezen a héten a közösségi média arról szól, hogy a német Siemens vezérigazgatója, Roland Busch a Bloombergnek kijelentette, hogy szerinte logikusabb a Kínában és az Egyesült Államokban történő befektetés, tekintettel a vállalatra az EU-ban nehezedő szabályozási terhekre.
„Ottatlanság az ipari és gépi adatokat ugyanúgy kezelni, mint a személyes adatokat… Nem tudom megmagyarázni a részvényeseimnek, hogy miért fektetek be pénzt olyan környezetbe, ahol visszatartanak” – mondta.
Ez a kijelentés nem csak az európai mesterséges intelligencia szabályozási keret és a folyamatban lévő AI Omnibus tárgyalások fényében értelmezhető, hanem az adatkeret is, amely továbbra is jelentős akadályt jelent mind a kis-, mind a nagyvállalatok számára Európán belül.
A „Trump-effektus”: Európa feladata saját iparának megtartása
Az európai ipari bajnokok elvesztésének veszélye, legalábbis részben, nagyon is valós: a dereguláció amerikai keveréke, a legendás „Egy nagy szép számla” révén csökkentett adók a hazai gyártóknak, valamint az új tarifák és az ehhez kapcsolódó bizonytalanság véget nem érő veszélye arra készteti az európai ipari szereplőket, hogy diverzifikálják befektetéseiket, hogy elérhető közelségben tartsák az amerikai fogyasztói bázist.
Donald Trump amerikai elnök a 2025-ös Világgazdasági Fórumon kijelentette, hogy „nem lesz jobb hely a Földön munkahelyteremtésre, gyárak építésére vagy cégfejlesztésre, mint itt, a jó öreg USA-ban”.
Az USA nyomon követi az összes olyan globális vállalatot, amely az Egyesült Államokban tervez befektetést, és a „Trump-effektus” listán már 15 uniós vállalat szerepel.
Nem biztos, hogy ezek a beruházások újak, vagy már előre megtervezték őket, és csak politikai PR-ként használják őket, de a listákat tekintve a Siemens Healthineers csoport 150 millió dollárt fektet a termelés bővítésére, beleértve Varian cége gyártási tevékenységének Mexikóból Kaliforniába történő áthelyezését. A Siemens 285 millió dollárt fektet be az Egyesült Államokban a gyártásba, a gyártásba és a mesterséges intelligencia új adatközpontjaiba. A Siemens Energy egymilliárd dollárt fektet be „az egyesült államokbeli hálózati és gázturbina-berendezések gyártásának bővítésére, valamint gyakornoki és képzési programjainak bővítésére”.
Német perspektíva az iparról és az adatokról
A német Siemens és az SAP már korábban is sokat beszéltek arról, hogy felül kell vizsgálni a mesterséges intelligencia és az adatátviteli szabályokat az európai nagyipar számára, ami nagy visszhangot váltott ki a német kormánynál. Friedrich Merz német kancellár – legalábbis deklaratív módon – a közelmúltban a Hannoveri Mese-n sok dolog egyszerűsítésének gondolatát támogatta, különös tekintettel az iparra vonatkozó mesterséges intelligencia-szabályokra.
Bár egyelőre nem kerül reflektorfénybe, a készülő adattörvény vitája – amely az európai adatuniós stratégia eredményeként a nyílt adatokról szóló irányelvet és az adatkezelési törvényt, valamint a nem személyes adatok szabad áramlásáról szóló rendelet hatályon kívül helyezését kísérli meg – fogyasztói és kisebb vállalati szemszögből is érdekes lesz.
A Tanács első kiszivárogtatott álláspontjából ítélve az európai ipar keményen lobbizik, hogy érveljen amellett, hogy az adattörvényben az iparág szereplőire vonatkozó adatmegosztási kötelezettségek túlzóak, és így üzleti titkaikat fenyegetik.
A valóság az, hogy a nagy iparági szereplők haboznak megosztani vagy eladni adataikat kisebb, adatorientált vállalatoknak, még akkor is, ha nem tervezik maguk az adatok operatív kezelését. Ez az adatuniós stratégia közleményében is megmutatkozott: „Az egyes gyártók haboznak megosztani ezeket az adatokat üzleti titkok, adatvédelmi és versenyjogi aggályok miatt.”
Összességében az EU számára nehéz lesz megtalálni az egyensúlyt az iparági kérések teljesítése és a szélesebb körű európai adatgazdaság elősegítése között.
Ezt a kihívást tetézik azok a politikusok és lobbicsoportok, akik ellenzik az egyszerűsítést, gyakran elutasítják az „USA lobbitevékenységének” nevezett erőfeszítéseket, miközben figyelmen kívül hagyják az európai iparági szereplők tényleges kijelentéseit.
Az AI Gigafactories mögötti politikai súrlódások: szuverenitás kontra sebesség
Az EU mesterséges intelligencia-kontinensre vonatkozó cselekvési tervének egyik sarokköve öt európai mesterségesintelligencia-gigagyár fejlesztése – nagyméretű létesítmények hatalmas számítási teljesítménnyel és adatközpontokkal, amelyek célja az európai ipar mesterséges intelligencia fejlesztési és alkalmazási igényeinek támogatása.
A bökkenő az, hogy minden Gigafactory-nak legalább 100 000 zsetonra lesz szüksége, amelyek többsége jelenleg az Egyesült Államokból származik. Bár az EU keményen dolgozik saját chipiparának fejlesztésén, az ágazatnak itt és most szüksége van ezekre az AI-optimalizált chipekre.
Az EU gyors reakciója a Biden mesterséges intelligencia diffúziós tervére 2025 elején, ahol a Bizottság tisztviselői arra kérték az Egyesült Államokat, hogy gondolja újra a megközelítést, még jobban szemlélteti, hogy a blokknak még nincs kapacitása ezen chipek hazai előállítására.
Az EU 2022-ben kezdeményezte az európai chipekről szóló törvényt azzal a ambiciózus céllal: 2030-ra megduplázza Európa globális félvezető-piaci részesedését 20%-ra. A Chips IPCEI-k (Important Projects of Common European Interest) 2023-ban kezdték meg elterjedni, és a globális kereslet – az előrejelzések szerint kétszámjegyű növekedéssel az európai iparágban – nagyjából 25%-os növekedést mutat. 2026.
A mesterséges intelligencia térnyerésével és a mesterséges intelligencia által optimalizált chipek sürgős szükségességével azonban az EU most kezdeményezi a Chips Act 2.0-t, amelynek célja a globális mesterségesintelligencia-chipek és az európai kapacitás közötti szakadék megszüntetése. Az iparági párbeszédek becslése szerint legalább 30-60 milliárd eurós uniós támogatásra van szükség, amelyet a tagállamok 50-60 milliárddal egészítenek ki, ami összesen 200-300 milliárd eurós magánbefektetést eredményez.
Vissza az AI Gigafactorieshoz – 2026 elején Franciaországtól Lengyelországig országok egy csoportja arra kérte a Bizottságot, hogy adjon további részleteket a feltételekről és szabályokról, mielőtt az AI Gigafactories felhívást meghirdették volna. Az Euractiv megjegyezte, hogy Franciaország elégedetlen azzal a lehetőséggel, hogy az AI Gigafactories és az európai adófizetők pénze amerikai chipek tömeges vásárlásába kerülhet anélkül, hogy kellőképpen feltárnák az európai lehetőségeket, miközben a német minisztériumok egyre kevésbé hangosak ezzel kapcsolatban, azt állítva, hogy ez ütközhet a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival.
A kimondatlan rész az, hogy miként lehet elősegíteni a helyi chipipar növekedését (hosszú távú megoldás) az azonnali igények kielégítése mellett (rövid távú megoldás). A globálisan versenyképes iparágakkal rendelkező országokban, amelyeket más joghatóságok csábítanak el (néha erősen felfegyverkezve) arra, hogy nap mint nap áttelepüljenek, az európai alternatívák feltárásának lehetősége csak meghosszabbíthatja a folyamatot, és felhígíthatja az AI Gigafactories már amúgy is szerény befektetését (20 milliárd euró).
Sőt, bár a Chips Act 2.0-n keresztül a meglévő sikeres európai chipiparra építeni és a további beruházásokra logikus és stratégiai lépés az EU részéről, a végrehajtási és finanszírozási folyamatok valószínűleg belegabalyodnak a bürokrácia és az eltérő érdekek tipikus hálójába. Ez valószínűleg lassú folyamatot eredményez, amely nem felel meg az amerikai vagy ázsiai sebességnek.
Ez a történet eredetileg ekkor jelent meg EU Tech Loop és egy megállapodás részeként megosztották az 2022 Plusz-on.
