A mesterséges intelligencia által generált maszktól, amely három óra alatt képes helyreállítani egy 15. századi festményt, a megújuló anyagokból környezetbarát tisztítózseléket fejlesztő tudósokig, a technológia új hulláma menti meg a remekműveket.
Egy művészeti galéria vagy múzeum gyűjteménye gyakran túlmutat a nyilvános kiállításokon, és eléri a raktárokat és műhelyeket, ahol gondosan kijavítják és megőrzik a sérült darabokat.
A művészet konzerválása és restaurálása intenzív, részletes folyamat, amely a művészettörténet, a kémia, a fizika és a konzerválástudomány interdiszciplináris megértését igényli.
Az infravörös képalkotástól a festmény felülete alatt rejtőzködő festékveszteségek azonosítására az olyan oldószerek kiválasztásáig, amelyek képesek eltávolítani az oxidált lakkrétegeket anélkül, hogy károsítanák az alatta lévő műalkotást, a műalkotások helyreállítása és konzerválása pontosságot igényel.
Még az olyan jól finanszírozott intézmények is, mint a Louvre és a Met, egész osztályokat szentelnek ennek. Most a mesterséges intelligencia (AI) és a kémia új fejlesztései azt ígérik, hogy gyorsabban, olcsóbban és környezetbarátabban működnek.
AI In Art Restauration
Mi van, ha a mesterséges intelligencia néhány óra alatt helyre tud állítani egy festményt?
Egy új módszerrel elemzik a sérült festményt, digitálisan restaurált másolatot készítenek, és ezt egy rendkívül vékony polimer fóliára nyomtatják, amely laminált maszkként szolgál.
Ez a maszk ezután ráhelyezhető a festményre, és később akár eltávolítható is, megtartva az eredeti darabot.
Ezt a módszert egy erősen sérült 15. századi olajfestményen tesztelték a Nature-ben megjelent cikk szerint.
Több mint 57 000 árnyalatot sikerült helyreállítani alig több mint 3 óra alatt. Ez a megközelítés körülbelül 66-szor gyorsabb, mint a hagyományos festés.
A módszert Alex Kachkine, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) végzett kutatója dolgozta ki tavaly júniusban.
Hartmut Kutzke, az Oslói Egyetem Kultúrtörténeti Múzeumának professzora és vegyésze szerint az új módszer az etikai megfontolások és a művészeti restaurálási gyakorlatok közötti űrt is kitöltheti.
Kutzke szerint a modern természetvédelmi etika szkeptikus a sérült darabok nehézkezes retusálásával kapcsolatban, azzal érvelve, hogy ez megváltoztatja a darab kontextusát és jelentését. Ezek a szabványok azt is megkövetelik, hogy ha retusálásra van szükség, a változtatásoknak visszafordíthatónak kell lenniük. A Kachkine eltávolítható laminált maszkja lehetővé teszi ezt a visszafordíthatóságot.
Felhívja a figyelmet arra, hogy ez a módszer lehetővé teszi a változások szoros dokumentálását és a későbbiekben történő újratekintését is.
„Mivel van digitális feljegyzés arról, hogy milyen maszkot használtak, 100 év múlva, amikor legközelebb valaki ezzel dolgozik, rendkívül világosan fogja tudni, mi történt a festménnyel” – mondta Kachkine az MIT Newsnak.
Noha ez az innováció lecsökkentheti a műalkotás helyreállításához szükséges időt és erőforrásokat, Kachkine szerint továbbra is konzervátorokkal és művészettörténészekkel kell konzultálnia, akik megértik a darab eredetét.
Környezetbarát anyagok a természetvédelemhez
A kutatók megújuló és újrahasznosított forrásokból származó konzerváló anyagokat fejlesztenek, amelyek zöldebb alternatívákat kínálnak a területen hagyományosan használt káros vegyszerek helyett.
A kulturális műtárgyak konzerválására és restaurálására környezetbarát megoldásokat kidolgozó GREENART projekt hároméves, 2025-ig tartó uniós támogatásban részesült. Az együttműködés keretében előállított termékek közül a kutatók innovatív tisztítózseléket és védőbevonatokat fejlesztettek ki, amelyek műemlékvédelemben is használhatók.
A tisztító gélek egy csoportját, az úgynevezett ikerláncú polivinil-alkohol hidrogéleket a GREENART kutatói, az Európai Unió által finanszírozott projekt fejlesztették ki, hogy fenntarthatóbbá tegyék őket. Ezek a polivinil-alkohol (PVA) polimerekből készült gélek szivacsszerű, porózus szerkezettel rendelkeznek, amely lehetővé teszi a festményeken lévő szennyeződések és elöregedett bevonatok kontrolláltabb és gyorsabb tisztítását. A PVA polimer egyes részeit a kutatók szerint nem mérgező szintetikus és bioalapú polimerekkel „díszítik”, így a tisztító gélek fenntarthatóbbak.
Az elmúlt évben a londoni Tate Britain a GREENART által kifejlesztett fenntartható hidrogéleket használta Bridget Riley brit művész két festményének biztonságos megtisztítására: a Fall (1963) és a Hesitate (1964). Utóbbit februárban tisztították meg először.
Még több kémiai kreativitás
Pekingi kutatók új kémiai megközelítéseket is találnak a kulturális örökség megőrzésében. A Nature-ben januárban megjelent áttekintés azt sugallja, hogy a cellulózszármazékok, különösen a cellulóz-éterek és a nanocellulózok ragasztó tulajdonságaik miatt felhasználhatók elöregedett papírműtárgyak kezelésére.
Ezek a származékok olajfestmények és textíliák bevonatának konzerválását is biztosítják. A kutatók szerint kulcsfontosságú, hogy megújulóak és alacsony toxicitásúak, elősegítve az örökségvédelem zöld követelményeit.
Az áttekintés azt is megjegyzi, hogy a cellulózszármazékok potenciálisan felhasználhatók kerámiák, porcelánok és falfestmények megerősítésére és helyreállítására.
Míg a meglévő kutatások nagyrészt papír- és faműtárgyakat kutatnak, a cellulóz ragasztók tapadó tulajdonságai és a nanocellulóz erősítő hatása segíthet a kerámia repedéseinek precíz kijavításában. A kutatók szerint a falfestményekhez a nanocellulóz felhasználható vízálló és légáteresztő bevonatok kifejlesztésére.
Az olyan interdiszciplináris gyakorlatok esetében, mint a műalkotások restaurálása és konzerválása, az ehhez hasonló tudományos innovációk kulcsfontosságúak lehetnek, mivel a restaurátorok megbirkóznak az éghajlatváltozás és a fejlődő technológiai környezet jelentette új kihívásokkal.
