Ázsia országai azon fáradoznak, hogy megfékezzék a megugrott energiaköltségeket és az üzemanyaghiányt, mivel a Hormuzi-szoros zavarai veszélyeztetik az ellátást.
Az ázsiai gazdaságok azon fáradoznak, hogy kezeljék a növekvő üzemanyagköltségeket és megtakarítsák az energiát, miközben az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni csapásai megzavarják a világ egyik legkritikusabb energiafolyosóját.
A globális olajkészlet nagyjából egyötöde a Hormuzi-szoroson halad át, amely egy keskeny vízi út, amely az Öbölöt a nemzetközi piacokkal köti össze, és a legtöbb kelet felé tart.
Kína, India, Japán és Délkelet-Ázsia országai a legnagyobb fogyasztók, a szoroson áthaladó olaj mintegy 80%-át importálják, és Kelet-Ázsia importált olajának nagyjából felét teszik ki.
Miután Irán március 2-án lezárta a Hormuzi-szorost, a tartályhajók forgalma visszaesett, és legalább 15 hajót megtámadtak. Az ellátás azonban nem szakadt meg teljesen, még mindig sok tankhajó érkezik Ázsia szerte.
Tovagyűrűző hatások Ázsiára
Miközben az energia továbbra is beszivárog Ázsiába, egyes országok már érzik a feszültséget.
Pakisztánban, amelynek szállítása nagymértékben támaszkodik az importált olajra és gázra, a benzinárak közel 20%-kal emelkedtek a február 28-i támadások óta.
Oszama Rizvi energetikai elemző szerint a vállalkozásoknak magasabb költségekkel és megnövekedett hiányzásokkal kell szembenézniük, mivel a dolgozók igyekeznek spórolni az üzemanyagon.
„Az élelmiszerárak ugrásszerű növekedését tapasztaljuk. A bizonytalanság is nagy. Az átlagember számára, aki jövedelmének több mint 51%-át alapvető élelmiszerekre költi, ezek a körülmények a közelgő végzetre utalnak” – tette hozzá.
A hatóságok válaszul intézkedésekkel 50%-kal csökkentették az állami járművek üzemanyag-felhasználását, és 60%-kal csökkentették az utakon közlekedő ilyen járművek számát.
Vietnam emellett ösztönözte a távmunkát az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében, miközben az árstabilizációs alapokat is igénybe veszi.
Egyre nőnek az aggodalmak, mivel az Öböl-menti államok leállítják a kulcsfontosságú létesítmények, köztük a QatarEnergy, a szaúd-arábiai Aramco és a bahreini Bapco Energies működését, ami tovább korlátozza az ellátást.
Stratégiai tartalékok: Kína készletei
A közel-keleti olajáramlás teljes leállása esetén az országoknak tartalékokat kellene lehívniuk, bár a szintek igen eltérőek. Pakisztán tartalékai a becslések szerint 28 napig tartanak majd.
Kína jobb helyzetben van, stratégiai tartalékai nagyjából 120 napra vonatkoznak.
„Vannak további vállalati tartalékok, amelyek további puffert biztosítanak” – jegyezte meg Dan Wang, az Eurasia Group kínai igazgatója.
„Sok kínai állami vállalattal beszéltem, elég magabiztosnak hangzanak, hogy Kína meg tudja védeni ezt a kockázatot” – tette hozzá a közgazdász.
Alternatív források
Az olyan elemzők, mint például Wang, nem valószínű, hogy elhúzódó és teljes leállás következik be, mivel maguk az exportőrök is függnek az útvonaltól.
„Még ha a feszültség folytatódik is, valószínűleg lesz néhány garantált szállítás, mert maguk az exportőrök is erre az útvonalra támaszkodnak” – tette hozzá a közgazdász.
Kína 13% körüli az iráni olajtól való függősége, de Irán exportjának nagyjából 90%-át adja. Irán képes megkerülni a Hormuzi-szorost is.
Bár kevésbé hatékony, az iráni Jask Olajterminál, amelyet kifejezetten az exportnak a Hormuzi-szoros körül történő irányítására építettek, újraindította az exportot, és március 7-én körülbelül kétmillió hordót rakott be Kpler szerint.
A nyomás enyhítése érdekében a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) rekordmennyiségű, 400 millió hordó sürgősségi olaj kibocsátásáról döntött.
Bár az alternatív készletek feltárása folyamatban van, a szoros stabilizálása továbbra is kritikus fontosságú.
Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója mondta párizsi beszédében: „Az egyértelműség kedvéért a stabil olaj- és gázáramláshoz való visszatéréshez a legfontosabb a Hormuzi-szoroson keresztüli tranzit újraindítása.
Sok elemző számára a diplomácia kulcsfontosságú lesz.
„Valójában nincs más megoldás. Ha biztosítani akarja az utánpótlást, az a hang a diplomáciai csatornákon keresztül” – mondta Wang.
Az olyan elemzők, mint Rizvi továbbra is szkeptikusak a feszültség enyhülését illetően.
Yun Sun, a Stimson Center kínai programjának egyik főmunkatársa és igazgatója visszhangozza Rizvi érzéseit.
„A konfliktusban részt vevő felek először is deeszkalálni akarnak, hogy a diplomácia működjön. Nem tudom, ott tartunk-e még. Mindkét fél azt akarja, hogy a másik fél kompromisszumot kössön. Ez általában nem a diplomácia jele” – jegyezte meg Sun.
Hosszú távú hullámzási hatások
Még ha az áramlatok újraindulnak is, a válság átformálja Ázsia és a Közel-Kelet gazdasági kapcsolatait.
A Sun szerint Kína már átgondolta a régiótól való függőségét, és valószínűleg felgyorsulnak a megújuló energia projektek.
Wang hozzátette, hogy az országok átértékelhetik a szélesebb körű gazdasági függőséget.
„Ez egyben a befektetés- és az exportfüggőség is. Tehát olyan, mint egy teljes csomag. Azt hiszem, ez az, ami sokkal rosszabbá teszi ezt a válságot, mint valójában az olajválság” – zárta szavait.
