Az ember visszatér a Holdra – és vele együtt régi rivalizálás és új ambíciók. Európa ki akarja mondani a véleményét; Németország az élmezőnyben akar lenni. Történelmi lehetőség várja Berlint.
Az embereknek 2027-ben ismét le kell szállniuk a Holdra – ez a visszatérés a növekvő geopolitikai feszültség idején, amely sok tekintetben a hidegháborúra emlékeztet: újrafegyverkezés, új hatalmi blokkok, valamint a Kelet és Nyugat közötti növekvő feszültség.
A múlthoz hasonlóan az űr ismét a stratégiai verseny színtere lett. Az új holdraszállás sokkal többet jelent, mint a tudományos haladás: a technológiai vezető szerep és a geopolitikai hatalom megnyilvánulása az új űrversenyben. A Holdon való állandó jelenlét befolyást ígér a jövőbeli űrszabványokra, az erőforrások felhasználásának kérdéseire és a nemzetközi együttműködésre.
Az ambíciók ennek megfelelően nagyok. Az USA és Európa mellett jelenleg különösen Oroszország és Kína szorgalmazza saját programjait. Ebben az összefüggésben az Európai Unió egyre inkább a középpontba kerül. Nemcsak az USA partnereként, hanem egyre inkább független szereplőként az űrben.
Ez új kérdést vet fel: vajon ez a verseny véget érhet-e azzal, hogy először német a Holdon?
Amerikai holdprogram európai aláírással
Az emberek visszatérése a Holdra a NASA által vezetett Artemis program része. Az Egyesült Államok az élen jár, míg a nemzetközi partnerek – mindenekelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) – központi szerepet játszanak.
2026 első felére tervezik a Hold emberes pályáját Artemisz 2. Egy évvel később, Artemisz 3 1972 óta először látnak űrhajósokat a Hold felszínére. Átjáró holdállomás.
Európa nemcsak politikailag, hanem technológiailag is érintett. A küldetések kulcsfontosságú eleme az Orion űrszonda európai szervizmodulja, amelyet a NASA megbízásából az ESA fejleszt és nagyrészt Németországban építenek.
Ezt a szerepkört most akár a Holdon is kiemelten tisztelhetik: az ESA vezetője, Josef Aschbacher kifejtette, úgy döntött, hogy a jövő holdküldetésén az első európaiak német, francia és olasz nemzetiségű űrhajósok legyenek. Németországnak kellene kezdenie.
Gerst, mint a 21. század Gagarinja?
Jelenleg négy német reménykedik jegyben a Holdra. A mai állás szerint Alexander Gerst és Matthias Maurer a legígéretesebb jelöltek.
Gerst geofizikus és vulkanológus, valamint Maurer anyagkutató már a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) járt, és tagjai az Európai Űrügynökség (ESA) aktív űrhajós csapatának.
A tapasztalat különösen fontos a kiválasztási folyamatban: a jelenlegi kritériumok szerint csak olyan űrhajósok jöhetnek szóba a Holdra, akik már jártak az űrben. A két német tartalék űrhajós, Amelie Schoenenwald biokémikus és Nicola Winter még nem teljesíti ezt a követelményt.
Mivel azonban még eltelhet néhány év egy tényleges holdküldetés betervezéséig, nem zárható ki, hogy addigra nekik is lesz űrtapasztalata, így esélyük is lesz.
Gerst már nyitott a Holdra küldetésre. Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni egy repülést a Holdra, azt válaszolta: „Természetesen.”
Számára ezek a küldetések számos előnnyel járnak. Azok, akik aktív szerepet játszanak a holdprogramban, továbbra is az űrutazás kulcsfontosságú jövőbeli technológiáinak élvonalában maradnak – például a földmegfigyelésben, az éghajlatkutatásban és Európa technológiai autonómiájában.
Gerst szerint még nem lehet eldönteni, hogy egy német űrhajós valóban ott lesz-e azok között, akik felteszik a lábukat a Holdra. Véleménye szerint ehhez mindenképpen szükség lenne az Európai Űrügynökség lényegesen erősebb bevonására a küldetések kulcsfontosságú összetevőinek biztosításában.
Európa függetlenségre törekszik
Egy európainak azonban a Holdon nagy szimbolikus jelentősége is van Európa számára. A NASA-val való szoros együttműködés ellenére Európa az űrutazás számos területén továbbra is az USA-tól függ. Az Európai Unió ugyanakkor azt a célt követi, hogy technológiailag függetlenebbé váljon.
Ez a stratégia lendületet kap az Európai Űrügynökség (ESA) rekord költségvetéséből. A tagállamok csaknem 22,1 milliárd eurót biztosítanak a 2026-tól 2028-ig tartó időszakra. Az egyik középpontban Európa független hozzáférése áll a világűrhöz.
Németország ebben a keretben szeretné meghatározni szerepét – Európa legerősebb gazdasági hatalmaként, lehetőleg az élvonalban. Dorothee Bär (CSU) kutatási miniszter a „Made in Germany” űrutazásról beszél.
Úgy tűnik, nem véletlen, hogy osztálya az új törvényhozási időszak kezdete óta hivatalosan is bevette nevében a „tér” kifejezést.
Németország 5,1 milliárd euróval a legnagyobb befizető az ESA-hoz. Bär szerint a szűkös költségvetés ellenére is szükség van az űrutazásba való befektetésre – nemcsak a jövőbe való befektetésként, hanem az európai szuverenitáshoz és biztonsághoz való hozzájárulásként is.
Verseny az űrben
Más nagyhatalmaknak a Földön túl is vannak ambíciói. Oroszországban például a Roszkozmosz állami űrügynökség milliárdos kiadásokat tervez, és a korábbinál jóval nagyobb mértékben kíván bevonni magánbefektetőket.
Többek között a Starlink mintájára saját műholdas internetszolgáltatás létrehozását tervezi, amely Dmitrij Bakanov Roszkozmosz vezérigazgatója szerint 2027-ben indul.
Oroszország kilátásai azonban a Hold új versenyében jelenleg korlátozottak. A szakértők logisztikai és pénzügyi problémák miatt késésekre számítanak. A Luna-26 holdküldetést már 2028-ra halasztották.
Kína ezzel szemben sokkal dinamikusabb. A Népköztársaság gyors ütemben hajtja végre űrprogramját, és egyre inkább az USA stratégiai versenytársaként pozicionálja magát. A hivatalos cél az, hogy 2030-ig emberes küldetést indítsanak a Holdra, még akkor is, ha Peking eddig keveset árult el konkrét menetrendekről.
Szimbolikus első lépés a Hold felé
Ami Németországot illeti, az utazás a Holdra már 2026-ban elkezdődhet – de egyelőre nem közvetlenül német űrhajóssal. A Berlinben élő olasz tervező, Giulia Bona olyan kabalát készített, amely a NASA Artemis 2 küldetése során az űrbe repülhet.
A rajzon egy kis űrhajós látható az Orion nevű óriás vállán, a küldetés űrkapszulájáról elnevezett óriás vállán, valamint utalás arra a mitológiára, amelyben Oriont Artemisz istennővel társítják. Az ilyen, úgynevezett nulla-G-mutatóknak nagy hagyománya van: Jurij Gagarin állítólag 1961-ben egy kis szerencsebűbájt vitt magával az űrbe.
Bona elmondta, hogy spontán módon vett részt a versenyen. Az a tény, hogy terve bejutott az utolsó körbe, „váratlan öröm” volt számára.
Most abban reménykedik, hogy kabaláját az űrhajósok között lebegni fogja az élő közvetítésben, amikor az Artemis 2-t felbocsátják, ami legalábbis szimbolikus első lépés lenne Németország számára a Hold felé.
