A Pentagon a költségvetésének közel hatvan százalékával nem tud elszámolni – derül ki az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának legfrissebb ellenőrzéséből.

Az ellenőrzés adatait egy hónappal ezelőtt hozták nyilvánosságra. Annak ellenére, hogy Pentagon dollárbilliókról nem tud elszámolni, a szervezet főellenőre szerint sokat tanulhatnak az ellenőrzésből. Konkrétabban: az Ukrajnának nyújtott katonai támogatások lehetőséget biztosítanak a Védelmi Minisztériumnak arra, hogy megértse, miért fontos minden kiadásról elszámolni – írja a Task & Purpose nevű amerikai biztonságpolitikai és haditechnikai portál.

Az idei év zsinórban az ötödik, amikor a Pentagonnak nem sikerül elszámolnia a költségvetésével. A szervezet bevétele 3,5 billió dollár, a kiadásai és kötelezettségei pedig megközelítőleg 3,7 billió dollárt tesznek ki.

Az ellenőrök 27, a Pentagon fennhatósága alá tartozó különböző katonai szervezetet vizsgáltak meg, és azt találták, hogy a többségnek gondot okoz a teljes elszámolás. Mike McCord, a Pentagon ellenőre az összességében negatív eredmény ellenére sem mondta azt, hogy a Pentagon „elbukott volna a vizsgálaton”.

Fontos, hogy átessünk ezen a folyamaton mert ettől leszünk jobbak. Csak nem javulunk annyira gyorsan, mint szeretnénk

– nyilatkozta az újságíróknak novemberben. A vizsgálat eredményei ugyanazt mutatják, mint tavaly, az esetek több, mint felében (61 százalék) felmerültek problémák és eltérések a költségvetésben. Bár a Pentagon nem is számított arra, hogy megfelel a vizsgálaton, a várakozásaik szerint évről évre haladnak előre, kisebb lépésekben.

A kötelező vizsgálat 2017-ben indultak annak érdekében, hogy kiderüljön, hogyan számol el a Honvédelmi Minisztérium a bevételével, a kiadásaival és az eszközeivel. Az idei jelentést 1600 külsős könyvvizsgáló készítette. Oroszország ukrajnai háborúja azonban felhívta a figyelmet annak a fontosságára, hogy a Pentagon el tudjon számolni a bevételeivel.

Az Egyesült Államok több milliárd dollár értékben küldött fegyvert és felszerelést Ukrajnának, és ráébredt, hogy itt az ideje számon tartani a kiadásait. „Az ukrajnai háború nagyon tanulságos számunkra” – mondta Mike McCord.

Mi nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy már csak néhány napra való van egy kritikus hadianyagból. De egy olyan országot támogatunk, aki igen, és sokszor fordulnak hozzánk azzal, hogy már alig van valamilyen eszközből. Ez számunkra egy remek példa, hogy miért fontos pontosan számon tartani a készleteket, és tudni, hogy mikor miből mennyi van

– magyarázta McCord.

Via Index

Kiemelt kép: AFP/Staff