A Cseperedő egyes programjait a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatja. A program működéséhez nagyban hozzájárulnak azok a polgármesterek, önkormányzatok, akik teret engednek, helyszínt biztosítanak ezen események megvalósításához a Felvidéken.

December 10-én hagyományteremtő céllal karácsonyi Ringatóra várják a kisgyermekes családokat Dunaszerdahelyen. A Cseperedő program fontosnak tartja, hogy az adventi időszakban megteremtse a lehetőséget arra, hogy a sokak számára rohanással teli karácsonyi készülődésbe egy kis szeretetmorzsát csempésszen a közös játék és minőségi zene élményén keresztül.

„Szeretnénk, ha kis időre kizárhatnánk a külvilágot, és csak egymásra figyelve – énekelve, játszva, muzsikálva – együtt élhetnénk át az adventi várakozás meghittségét” – mondta Kecskés Márta, a helyi Ringató foglalkozás vezetője.

A rendezvényre színes programkínálattal várnak minden kedves érdeklődőt – anyukát, apukát csemetéikkel, nagymamát, nagypapát unokáikkal. Lesz babaszínház, a budapesti Babos Bábos Társulat Brumi maci téli álma című előadását nézhetik meg. Ezután kezdetét veszi a közös Ringató foglalkozás a Pósfa zenekar kíséretében. A résztvevők segítségével felcsendülnek majd a sokak számára ismerős karácsonyi dallamok, mint az Ó gyönyörű szép titokzatos éj és a Karácsonynak éjszakáján. Kevésbé ismert ünnepváró énekek is elhangzanak a foglalkozás alatt, amelyeket a szülők és gyermekek közös mondókázása, mókázása teszi még bensőségesebbé. Végül pedig a közös táncé lesz a főszerep, Kukucs Eszter hívogatja táncba az apróságokat.

A rendezvénynek a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Közös Igazgatású Szakközépiskola ad otthont 15.30 órai kezdéssel. Szeretettel és szívből ajánlják a dunaszerdahelyi és környező falvakban élő szülőknek, akiknek gyermekei 0 és 6 éves kor között vannak, hogy jöjjenek és szakítsanak időt erre a közös karácsonyváró délutánra. A tárgyi ajándékok beszerzése mellett tegyük fontossá, hogy ily módon is kifejezzük gyermekünk felé szeretetünket. A belépés díjtalan a Cseperedő programnak köszönhetően, amit Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogat.

Mindenekelőtt a felnőttekben szeretnének kedvet ébreszteni az énekléshez. Segítséget, bátorítást adnak, útmutatást az értékes zenei anyag válogatásához. Ringatókra már néhány hónapos kisbabákkal lehet érkezni, a felső korhatár pedig az óvodáskor kezdete. Örülnek, ha a foglalkozásokra nemcsak az anyukák jönnek a gyerekekkel, hanem édesapák és nagyszülők is.  A csoportokhoz folyamatosan lehet csatlakozni.

Forrás, teljes cikk és kiemelt kép: felvidek.ma