Agne Bilotaite szerint Minszk mezítláb küldi a határra a migránsokat. A fehérorosz hatóságok arra buzdítják a migránsokat, hogy mezítláb próbálják átlépni a határt a hideg időben, így gyakorolva nyomást a határőrökre, hogy beengedjék őket – mondta el Agne Bilotaite litván belügyminiszter szerdán Vilniusban.

A tárcavezető szerint a fehérorosz oldalon kis sátortáborokat létesítettek a litván határon illegálisan átkelni vágyó migránsok elszállásolására. Hozzátette: Litvánia továbbra sem engedi át őket a határon, de a határőrségtől élelmiszerből, ruhából és cipőből álló segélycsomagot kapnak.

Attól még, hogy az emberek mezítláb érkeznek a határhoz, nem fogjuk beengedni őket”

– szögezte le Bilotaite.

Kilenc migránst már egészségügyi létesítménybe kellett szállítani

Rimantas Petrauskas, a litván határőrség parancsnokának helyettese elmondta, hogy kilenc migránst már egészségügyi létesítménybe kellett szállítani. Azonban ennél sokkal többen vannak, akik nem az időjárásnak megfelelő öltözetben érkeznek a határhoz, és megpróbálnak átkelni Litvániába – idézte a BNS balti hírügynökség a tisztségviselőt. Hivatalos adatok szerint január óta

több mint tízezer migránst tartóztattak fel a fehérorosz-litván határon.

A litván belügyminiszter hangsúlyozta: reméli, hogy a nemzetközi szervezetek is felfigyelnek a helyzetre, amelyet már jelzett az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Nemzetközi Vöröskeresztnek.

(MTI)

Kiemelt kép: PETRAS MALUKAS / AFP