Fontos dolgot tisztázott a rendőrség a minden magyar autóst érintő szabályváltozásról.

Jelenleg öttől ötvenezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki a rendőrök, ha egy autós nem tudja átadni a jogosítványát vagy az autó forgalmi engedélyét. A következő évtől azonban új korszak kezdődik: az új szabályok szerint

Jövőre, JANUÁR 1-TŐL A MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉS SORÁN NEM KELL MAGUNKNÁL TARTANI A JOGOSÍTVÁNYT ÉS A FORGALMI ENGEDÉLYT.

A járműveket a központi nyilvántartás alapján, rendszám alapján azonosítják majd, de

EZ NEM JELENTI AZT, HOGY MOSTANTÓL OKMÁNYOK NÉLKÜL LEHET KÖZLEKEDNI.

A rendőrség Origónak küldött állásfoglalása alapján a személyazonosság igazolásának részleteit tartalmazó 1994. évi XXXIV. törvény marad az irányadó, amelynek 29. §-a kimondja:

Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosságot – a személyazonosító igazolványon túl – minden olyan hatósági igazolvány igazolja, amely tartalmazza a személyazonosításhoz szükséges adatokat.

Vagyis a forgalmi és a jogosítvány valóban otthon maradhat január 1-jétől, de jogosítvány hiányában továbbra is szükség lesz egy (másik) olyan okmányra, amely tartalmazza az azonosításhoz szükséges adatokat, és ezt át is kell adni a rendőröknek igazoltatás esetén.

Forrás: Origo

Kiemelt kép: police.hu