Zsarolásnak és diszkriminációnak minősítette hétfőn Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének az Eminescu-szoborral kapcsolatos múlt heti kikötéseit egy szélsőséges román szervezet. 

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) az Agerpres hírügynökség által ismertetett közleményében azt írta: sajnálattal vette tudomásul, hogy Antal Árpád polgármesternek a sepsiszentgyörgyi román közösséghez való viszonyulása továbbra is „diszkrimináló és sértő”.

A szélsőséges román szervezet zsarolásnak minősítette az elöljáró múlt heti nyilatkozatát, miszerint csak akkor támogatja a legnagyobb román költő, Mihai Eminescu büsztjének a felállítását Kovászna megye székhelyén, ha a civil szervezet visszavonja a polgármesteri hivatal ellen indított pereket. A közlemény a magyar nacionalista-szeparatista diskurzus követőjeként, az ilyen jellegű rendezvények részvevőjeként jellemzi az RMDSZ-es elöljárót, holott szerintük ennek egyensúlyt teremtő magatartást kellene tanúsítania a közösség valamennyi tagja iránt, nemzetiségtől függetlenül.

A román civilek közleményükben a zsarolás súlyos formájának nevezik az elöljáró eljárását, aki szerintük az igazságszolgáltatás befolyására törekszik, illetve megfosztaná őket az igazságszolgáltatáshoz való folyamodás alkotmányos jogától. Közleményükben hangsúlyozzák: nem mondanak le arról, hogy Eminescunak szobra legyen a székelyföldi városban, ahol méltóképpen emlékezhetnek rá. A román ernyőszervezet arra is emlékeztet közleményében, hogy több mint 45 egyesületet és alapítványt egyesít Kovászna, Hargita és Maros megyéből, és a legfontosabb román civil fórum Székelyföldön, még ha a helyi önkormányzati vezetők nem is fogadják el a román közösség legitim képviselőjeként.

A románok civil fóruma arra hivatkozva kérte az Eminescu-szobor felállítását Sepsiszentgyörgyön, hogy az önkormányzat a Hármas Alapítvánnyal partnerségben Petőfi Sándor-szobrot állít a városban. Az egészalakos Petőfi-szobor megalkotására kiírt pályázatra hat pályamunka érkezett, a szakmai zsűri november 30-ig fog választani a szobortervek közül, a szoboravatót 2023. július 29-re tervezik. A civil fórum az egyenlő bánásmódra és méltányosságra hivatkozva kérte, hogy tüköreljárásban a város egy Eminescu-szobornak is biztosítson méltó helyet. Egyben vállalta, hogy a szoborállítás költségeihez olyan arányban járul hozzá, mint a Hármas Alapítvány a Petőfi-szoborhoz, és azt is, hogy a pályáztatást maga bonyolítja le.

A fórum képviselői szerint a két szobor egyidejű leleplezése az etnikumok közötti harmónia üzenetét közvetítené. Antal Árpád polgármester múlt csütörtökön bejelentette: csak akkor ül tárgyalóasztalhoz a szoborállítást kezdeményező szervezetekkel, ha visszavonják a város érdekeit sértő pereiket. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat kormányhatározattal kapta meg az addig állami tulajdonú városi sporttelepet, amit fel is újított, de a civil szervezet a bíróságon támadta meg a döntést, ahogy a városzászlót jóváhagyó kormányhatározatot is megfellebbezte. Mindkét per folyamatban van.

Forrás: Kronikaonline.ro

Kép: Beliczay László