Tízből hatan (59 százalék) szeretnék, hogy Brüsszel ne tartsa tovább vissza a Magyarországot megillető európai forrásokat – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. Minden harmadik ellenzéki szavazó, de még a fiatalok többsége szerint is ki kellene fizetni hazánknak a két éve visszatartott összeget.

Miközben a magyar kormány mindent megtett az elmúlt hónapokban a Brüsszellel való megegyezés érdekében, számos, az elveivel és értékeivel összeegyeztethető kompromisszumot kötött – az Integritási Hatóság létrehozásától a vagyonnyilatkozati rendszer szigorításáig –, úgy tűnik, az Európai Bizottság halogatja a döntését – írja elemzésében a Nézőpont Intézet, amely legutóbb azt kutatta, hogy ebben a helyzetben a magyarok hogyan vélekednek az uniós források visszatartásáról.

Arra a kérdésre, egyetértenek-e azzal, hogy az „Európai Unió visszatartja a Magyarországnak megítélt pénzügyi támogatásokat” a magyar választók döntő többsége (59 százalék) nemmel válaszolt.

Csak egyharmaduk (33 százalék) jelezte, hogy egyetért a brüsszeli eljárással. Érdekes, hogy bár az ellenzéki pártok támogatják Magyarország pénzügyi szankcionálását, a kormánykritikus szavazók ebben a kérdésben megosztottak, harmaduk (31 százalék) ellenzi a Magyarországot megillető európai források visszatartását.

Nemcsak saját választóik megosztottsága miatt remélhetnek kevés belpolitikai hasznot a baloldali pártok a brüsszeli politika támogatásától. Nincs ugyanis olyan társadalmi csoport, amelynek abszolút többsége egyetértene azzal, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarország ne férjen hozzá az uniós pénzekhez. Még az általában kritikusnak mondható 18–29 évesek, és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében is a megkérdezettek 50-50 százaléka ellenzi az uniós források további visszatartását.

Forrás: Magyar Hírlap

Kép: Nézőpont Intézet