A kormány döntött arról, hogy azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérházakra is kiterjeszti a rezsicsökkentést, amelyek nem minősülnek társasháznak – közölte Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A döntéssel közel kétezer családnak segít a kormány, ebből 1400-an budapesti bérlakásokban laknak, 532 család pedig a Magyar Honvédség kezelésében levő állami tulajdonú ingatlanokban él a fővároson kívül Nagytarcsán, Debrecenben és Nagyorosziban – ismertette.

Láng Zsolt közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: hétfő este jelenik meg az erről szóló kormányrendelet, amelyben visszamenőleges hatállyal, augusztus elsejétől vezetik be a szabályozást. Jelezte: amikor az érintett házak leigazolják a működési elvüket, akkor visszamenőleg lesz lehetőség elkészíteni az elszámolást.

Láng Zsolt elmondta: míg Balla György, az energia-áremelkedés miatt szükséges stratégiai egyeztetések koordinálásáért felelős miniszteri biztos a vidéki önkormányzatokkal tárgyalt a rezsit érintő kérdésekről, ő maga a budapesti önkormányzatokkal, így a főpolgármesterrel is tárgyalt a témában. A beszélgetések során kiderült, hogy a VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben vannak olyan állami és önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások, ahol nincsenek külön mérőórák, így az ott élő családok nem a lakossági fogyasztásnak megfelelő árat fizetik.

A kormány ugyanakkor nagyon gyors döntést hozott, és a rezsivédelmet kiterjesztette ezekre a családokra is, hiszen a kabinet célja, hogy minden magyar családot megvédjen az elszabadult inflációs rezsiáraktól – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva közölte: vidéki önkormányzatok részéről ilyen probléma nem jelentkezett egyelőre, de ha megtörténik, akkor ez a rendelet rájuk is vonatkozik majd.

Láng Zsolt azt a meggyőződését hangoztatta: ebben a helyzetben párbeszédre és együttműködésre van szükség, „nem feszültségre, balhéra és a különböző pártpolitikai öncélok folyamatos ismételgetésére”.

Németh Szilárd ezzel kapcsolatban egy „kivételt” említett: azzal vádolta Baranyi Krisztinát, a IX. kerület polgármesterét, hogy az üggyel kapcsolatos tárgyalásukon „nem a megoldást, hanem a balhét” kereste.

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint a brutális és értelmetlen brüsszeli szankciók miatt – amelyekkel Oroszországot szerették volna megbüntetni – hihetetlen nagy energiaválság keletkezett egész Európában. A magyar kormány úgy döntött, hogy egész Európában egyedülálló módon fenntartja a rezsicsökkentést, és ezzel továbbra is minden magyar család havonta 181 ezer forintot spórolhat meg – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra: a kormány az általánostól eltérő, speciális élethelyzetekre is figyelemmel volt a rezsicsökkentés védelme során, így külön kedvezményt biztosít a nagycsaládosoknak, a társasházaknak és a többgenerációs családi házakban élőknek. Ezek az intézkedések 65 ezer családot érintenek. Hozzátette: az elektromos gyógyászati segédeszközökkel élő közel 10 ezer ember is külön villamosenergia-kedvezményben részesült.

MTI