Eltörölte a román legfelsőbb bíróság azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki két éve Klaus Johannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszéd miatt – jelentették pénteken román hírforrások a legfőbb bírói testület előző napi döntését ismertetve.

Tavaly januárban a bukaresti ítélőtábla még megalapozottnak találta a CNCD által kiszabott bírságot, és elutasította Iohannis folyamodványát. A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott jogerős végzésében helyt adott az államfő fellebbezésének, megsemmisítette a CNCD kihágási határozatát, és eltörölte a kiszabott bírságot.

A CNCD szerint Klaus Iohannis megsértette magyar polgártársai emberi méltóságát, amikor 2020-ban magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit.

Iohannis azt követően intézett támadást a szociáldemokraták ellen, hogy a kétkamarás parlament alsóháza nem tűzte napirendre a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, így a két magyar képviselő, Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt által benyújtott kezdeményezés a képviselőház által hallgatólagosan elfogadott indítványként került át a végső döntés meghozatalában illetékes szenátusba. A mulasztásnak csak szimbolikus jelentősége volt, a szenátusban ugyanis kötelező volt szavazni a székelyföldi autonómiastatútum tervezetéről, amelyet a román pártok egyöntetűen elutasítottak.

A képviselőházi hallgatólagos elfogadást követően Klaus Iohannis 2020. április 29-én mégis magyar nyelvű Jó napot kívánok, PSD!, illetve Jó napot, Ciolacu! (a PSD elnöke) köszöntésekkel gúnyolódva azzal vádolta meg a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező, akkor még ellenzékben politizáló PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

A diszkriminációellenes tanács a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdte vizsgálni Klaus Iohannis kijelentését, később – a PSD-t még ideiglenes megbízatással vezető – Marcel Ciolacu házelnök is bepanaszolta Iohannist a CNCD-nél.

Azt, hogy az államfőnek a magyarokkal szembeni előítéletekre rájátszó, Erdély elvesztésével riogató kijelentése gyűlöletbeszédnek minősül, 6:1 arányban szavazta meg a CNCD, az emiatt kiszabott 5000 lejes (415 ezer forint) bírságot pedig 5:1 arányban fogadta el a tanács.

Iohannis politikai döntésnek minősítette a CNCD őt elmarasztaló határozatát és közigazgatási bírósághoz fordult a döntés megsemmisítését kérve.

A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének indoklását később teszik közzé.

Forrás: Hirado.hu

Kép: Szabadság.ro