Dekolonizálható-e a matematika? Nyilván nem, de az igény megvan rá, a legújabb nyugati trendnek megfelelően. Természetesen.

A brit egyetemek matematikusait arra kérik, hogy „dekolonizálják” a tantervet. Ősszel a Quality Assurance Agency for Higher Education (QAA) – Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség, egy olyan „független, jótékonysági” szervezet, amely az egyetemi képzéseket vizsgálja – konzultációt indított, amelyben arra szólította fel az egyetemeket, hogy a matematika „dekolonizált szemléletét” oktassák – írja John Armstrong, a londoni King’s College pénzügyi és matematika szakos hallgatója a Spectatoron. 

Pedig tény, hogy a gyarmatosításnak nincs köze a matematika tudományához, a maja civilizáció például már jóval azelőtt jártassá vált benne, hogy Kolumbusz Kristóf betette volna a lábát a kontinensre.

Honnan ered tehát az ötlet?

A dokolonizáció akadémiai elmélete szerint az európaiak a világ kézzelfogható gyarmatosítása mellett a „racionális tudás európai paradigmájának” népszerűsítésével uralták a világot. Az irónia csak az, hogy ez az állítás önmagában is rasszistának tűnik. A racionális tudásnak ugyanis semmiféle európai jellege nincs.

Talán egyesek számára megdöbbentő, de a matematika mindig is nemzetközi volt.

Példának okáért a ma használt számjegyeket (0123456789) először Indiában írták le, a kínai matematika nyomán, majd perzsa és arab matematikusok népszerűsítették, végül a mórok dél-spanyolországi hódításával jutottak el Európába. Igaz, a mórok spanyolországi hódítása is a gyarmatosítás egy formája volt, de nyilvánvalóan ez nem az a típusú gyarmatosítás, amely manapság érdeklődésre tart számot.

Mindazonáltal a dekolonizáció hívei nem gondolják, hogy rasszisták.

Azért nem, mert – bármilyen furcsa is – nem hisznek abban, hogy a racionális tudás felsőbbrendű lenne másfajta tudásnál,

így világképük szerint nem sértő azt sugallni, hogy a nem európaiak a racionalitással és a tudománnyal szemben a „másfajta megismerési módokat” részesítik előnyben.

A QAA maga sem magyarázza meg, mit jelent a dekolonizáció, feltehetően azért, mert úgy képzelik, ez csak egy divatos szó, amely annyit tesz, hogy antirasszista, de nincsenek tisztában a valós jelentéstartalommal és a filozófiai csomaggal. Ezt írják:

„A diákoknak tudatosítaniuk kell a tanított [matematikai] tartalom kialakulásával kapcsolatos problémás kérdéseket, például hogy a statisztika egyes úttörői támogatták az eugenikát, vagy, hogy egyes matematikusok kapcsolatban álltak a rabszolga-kereskedelemmel, a rasszizmussal, vagy a nácizmussal.”

Azt viszont nem kérik, hogy az oktatás a matematika történetének más aspektusára is összpontosítson. Például mi a helyzet a német matematikus Emmy Noetherrel, akit a nácik üldöztek, vagy Alan Turing szerepével a nácik legyőzésében?

A QAA útmutatása a történelem torz perspektívájához vezet, amelyet teljes egészében a dekolonizáció szemüvegén keresztül látunk. Bár a matematika történetének ismerete nem elengedhetetlen a diplomához, de ha már tanítjuk, akkor megfelelően kell tanítani. Például megmutatni a diákoknak, hogyan gondolkodjanak történészként, és hogyan kritizálják az olyan elméleteket, mint a dekolonizáció, ahelyett, hogy tényként fogadnák el őket.

A matematikának valódi faji kérdésekkel kell foglalkoznia. Oké. Például nincs annyi fekete matematikaoktató, mint kellene.

De nem láttam egy fikarcnyi bizonyítékát sem annak, hogy ez azért van, mert nem beszélünk elég gyakran a náci matematikusokról.

A dekolonizáció matematikába való beágyazása az új javaslatok legellenszenvesebb eleme. A QAA által készített, matektantervet meghatározó referencia-dokumentum – egyfajta központi direktíva arról, mit is kell tanítani – terjedelme az elmúlt három év során megduplázódott, és nem a matematika természetének radikális változása miatt.

Az új direktíva értelmében a sokszínűség, a fenntartható oktatás, és a vállalkozói szellem tanítását minden egyetemi kurzusba be kell vezetni. A QAA így homogenizálja az egyetemi oktatást, és csökkenti a gondolkodás sokszínűségét.

Ez a felülről lefelé irányuló megközelítés ellentétes a tudományos alapokon nyugvó megközelítéssel, amelynek a felsőoktatást kellene jellemeznie. Zseniális kutatóink vannak, akik buzgón tanítják a hallgatókat, és szenvedélyesen szeretik a témát. Elvesztegetett lehetőség, hogy briliáns matematikusok tanítanak faji politikát, egy olyan témát, amely távol áll a szakterületüktől és érdeklődési körüktől. A gyakorlatban a QAA javaslatai azt eredményezik majd, hogy az egyetemek valamennyi tudományágban egyen-kurzusokat dolgoznak ki, s mivel minden hallgatót meg kell szólítaniuk, ez óhatatlanul az oktatás lebutításához vezet.

Néhány egyetem már alkalmazza is a központilag tervezett sokszínűségi kurzusokat, amelyek további kockázatként vonzó célpontot jelentenek az aktivisták számára. Ők nyomban be akarják építeni nézeteiket a tantervbe, például a kenti egyetem egyik ilyen sokszínűségi kurzusa minden hallgatótól megköveteli, hogy megerősítse: „a biológiai nem valójában az identitás sokszínű, sokféle kifejezési formája és teljes spektruma”.  

Helyben vagyunk.

Többé nem feltételezhetjük, hogy a matematika, a természettudományok és a statisztika mentes lesz az aktivizmustól.

Új-Zélandon a kémia és biológia tantervet dekolonizálták, és most a mauri-ra, vagyis az életerő fogalmára hivatkoznak, hogy az atomelméletnek új spirituális dimenziót adjanak.

Ennek oka pedig nem más, mint az a központi diktátum, amely szerint a Maori-tudásnak egyenlő státuszt kell kapnia a tudás más formáival, ideértve a tudományt is.

De a statisztika is az aktivisták célkeresztjébe került. Az iskolai statisztikai tankönyvek egyik tudományos áttekintése „a queer-elmélet és a kritikai matematika elméleti keretével” rosszallóan jegyzi meg, hogy „a terhességet gyakran használták a nőkkel/női problémákkal kapcsolatos feladatokban”.

Az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala pedig engedve a lobbinak máris azt javasolta, hogy a 2021-es népszámlálás során a válaszadók saját maguk határozhassák meg a nemüket.

A megoldás egyedül csak az lehet, ha visszatérünk az akadémiai szabadság és irányítás alapelveihez, amelyek történelmileg meghatározták az egyetemről alkotott fogalmunkat.

A tantervet nem szabad, hogy kormányok, aktivisták vagy egyetemi vezetők diktálják, azt mindenkor akadémikusoknak kell meghatározniuk kutatási tapasztalataik és szakértelmük alapján. A természettudományos tantervnek tudományos irányultságúnak kell lennie, a filozófiai tantervnek továbbra is a tudás természetét kell megkérdőjeleznie, és a matematikusok számára lehetővé kell tenni, hogy politikai beavatkozástól mentesen taníthassák a matematikát.

Kiemelt kép: NationalReview