Fogadj örökbe egy keresztet! címmel országos kezdeményezést indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására.

Latorcai Csaba, a párt ügyvezető főtitkára, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára egy nemrég megújított bajai kereszt újra szentelésén azt mondta: a keresztek nem csupán vallási jelképek.

A keresztek annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképei, amelynek köszönhetően a magyarság is otthonra talált, megmaradt és reményeink szerint tovább gazdagodik itt, a Kárpát-medencében – közölte, hozzáfűzve: a keresztek erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben is igazodási pontok is.

A Bajáról indult kezdeményezést a KDNP felkarolta, és országos akcióvá kívánja tenni. Ezzel arra akarja felhívni a figyelmet, hogy „miközben Európa nyugati felén éppen eltávolítják a kereszteket a különböző közösségi helyekről, mi, magyarok közösen, összefogással megőrizzük az örökségünket” – fogalmazott.

A keresztek felkiáltójelként azt üzenik: hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, „mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században” – mondta az államtitkár.

Latorcai Csaba közölte: a KDNP tagszervezetei 44 kereszt megújítását vállalták 2023 végéig.

Az érdeklődő civilek, intézmények, vállalkozások a [email protected] e-mail címen jelezhetik, hol, melyik kereszt felújítását tervezik – közölte.

Forrás: MTI

Fotó: köztérkép