(Kép: Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke köszöntőt mond a Bátrak Ligája elnevezésű iskolai vetélkedősorozat győri állomásán 2022. november 11-én.)

A haza védelme nemzeti ügy, minden magyar állampolgár feladata – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke pénteken Győrben.

Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség által indított Bátrak Ligája országos versenysorozat győri állomásán hozzátette: a honvédelmi törvény megfogalmazására különösen érdemes odafigyelni most, amikor nem tört ki a világbéke. A honvédelmi nevelés kialakítása érdekében kell ilyen versenyeket szervezni és kadétképzést indítani, akár az iskolai rendszerben is – mondta.

Simicskó István szerint az általános iskolásoknak szóló verseny küzdelmei az életre is nevelnek, hiszen nemcsak akaraterőben, hanem fizikailag is fejlődnek a résztvevők. A feladatokkal a lelki és fizikai egyensúly mielőbbi megtalálásában is segítik a fiatalokat. Hangsúlyozta, hogy az élet folyamatos küzdelem, a sikerek és a kudarcok elviselésére, egymás segítésére, a bajtársiasságra és a csapatmunkára is tanít a verseny. Mindezek mellett a honvédelmi ismeretek elsajátításával a katonai pálya iránt is kedvet kaphatnak a fiatalok – mondta.

A politikus felidézte, hogy a kadétképzést akkor hozták létre, amikor honvédelmi miniszter volt, akkor alakult meg a Honvédelmi Sportszövetség és elindult a tartalékos rendszert is, amelyben már több mint 12 ezer tartalékos katona van. Mindezeken túl elindult a honvédelmi haderőfejlesztési program is – sorolta. Kiemelte: a munka folytatódik, a Magyar Honvédség egyre erősebb.

Nemzeti identitásunk, nemzeti függetlenségünk megőrzésének a záloga a Magyar Honvédség – emelte ki. Simicskó István kitért arra is, hogy a kadétképzés 2017-es indulása óta 120 iskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek, amelyekben egyfajta előképzésben részesülnek a gyermekek. Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy tíz győri általános iskola csapata vett részt a verseny győri állomásán. Kiemelte, hogy a sportolás életkortól függetlenül fontos, a verseny pedig egyfajta pályaorientációs feladatot is ellát.

A Bátrak Ligája a Honvédelmi Sportszövetség egyik versenysorozata, amely általános iskolásoknak szól. A szellemi vetélkedőkön honismereti tudást, az aktív feladatok során pedig a honvédelmi sportokban szerezhetnek jártasságot a gyermekek. A verseny győri állomásán az első helyezést a Győri Szakképzési Centrum Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskola és Szakgimnázium csapata érte el. A díjakat Simicskó István mellett Simon Róbert Balázs és Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye főispánja adták át.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka