A katari VB kapcsán mindenki azt találgatja, hogy vajon a hatóságok engedik-e majd a melegjogi aktivizmus jelképeit feltüntetni a különböző helyszíneken.

Nagyjából három hét múlva kezdetét veszi a november 20 és december 18 között megrendezésre kerülő katari futballvilágbajnokság. A közvéleményt azonban nem csak a csapatok várható esélyei tartják lázban – a viadal kapcsán évek óta azt találgatják, hogy a futballpályákra beszivárgó identitáspolitika vajon érvényesül-e a közel-keleti országban, s ha igen, milyen terjedelemben.

A 2021-ben megrendezett (2020-as) futball Európa-bajnokság alkalmával ugyanis láthattuk, hogy a kultúrharc bizony szelektív.

Miközben az európai stadionok nagy részében az UEFA szponzorai, például a Volkswagen, az LMBTI-lobbit hirdető szivárványszínben tündököltették emblémáikat, bizonyos helyeken, például az azerbajdzsáni Bakuban, vagy az oroszországi Szentpéterváron hagyományos színeikben tűntek fel.

Nem az említett országok, hanem az UEFA kérésére: az Európai Labdarúgó-szövetség arra kérte a szponzorokat, hogy az említett helyszíneken tartózkodjanak a szivárványszínű reklámozástól. A kérést az UEFA a helyi jogszabályokra hivatkozva fogalmazta meg.

„Mivel az UEFA aggályokat fogalmazott meg az oroszországi és azerbajdzsáni helyszíneken hatályban lévő jogi keretrendszerre vonatkozóan, a szervezet arról tájékoztatott bennünket, hogy nem lehetséges Bakuban és Szentpéterváron szivárványszínű reklámokat elhelyezni”

– állt a Volkswagen közleményében. A közlemény heves tiltakozásokat váltott ki a különböző melegjogi érdekképviseleti szervezetek részéről, közülük

többen is „arcátlannak” nevezték az Európai Labdarúgó-szövetséget; szerintük az UEFA „lóvá tette” a szexuális kisebbségeket.

Katarban jelenleg a homoszexualitás és minden ahhoz kapcsolódó tevékenység jogellenes. Olyannyira, hogy a homoszexualitás nyilvános megélése a nem muszlimok számára 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A muszlimok számára még szigorúbbak a tilalmak – a homoszexuálisokat halálra is kövezhetik. Az Equaldex nyilvántartása szerint egyedül a véradás engedélyezett, és az is csak azért, mert ehhez nincs szükség különösebb nyilatkozatra (természetesen, ha valaki véradás előtt vall homoszexualitásáról, még vért sem adhat).

Ennek tükrében kell megítélni az LMBTI-lobbi esélyeit a katari világbajnokság vonatkozásában. Új fejleménynek számít, hogy a szervezők közül egyesek úgy vélik, hogy Katarban végül megengedhetik a szivárványszínű zászlók lobogtatását, ráadásul melegjogi tüntetéseket is szervezhetnek a játékok során.

Hírek láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) külön eljárásrendet dolgozott ki a katari rendőrség számára. Eszerint a rendőrség kevésbé avatkozna be, ha olyan lobbitevékenységgel szembesül, amely nem a „testi, vagy vagyoni integritás csorbítására” irányul.

Ezt a megengedő gyakorlatot

a rendőrség egészen addig folytathatja várhatóan, ameddig az LMBTI-tüntetések nem válnak „biztonsági kérdéssé”

írja a Bloomberg.

Katari oldalról persze nem egyértelmű, hogy hajlik-e a FIFA ajánlásainak végrehajtására. A szervezőbizottság szóvivője a lapnak elmondta, hogy a vezetés ismeri a prezentáció tartalmát, de nem hagyta jóvá az abban foglaltakat. A katari kormány és a FIFA nem kommentálta a fejleményeket.

A Bloomberg feltételezéseivel ellentétes hírekről is hallani. A Daily Beast értesülései szerint

a katari hatóságok elkobozhatják az LMBTI-jelképeket.

A lap Abdulaziz Abdullah Al Ansari vezérőrnagy, a nemzetközi együttműködésért felelős katari hivatal vezetőjét idézve állítja, hogy a hatóságok „kifejezetten a melegek védelmében” járna így el.

„Ha [egy szurkoló] szivárványszínű zászlót lengetne, és azt én elvenném tőle, az nem azért lenne, hogy megsértsem az illetőt, hanem azért, hogy megvédjem”

– magyarázta Al Ansari, hozzátéve, hogy nem ő, hanem esetleg valaki más akarná megtámadni a szurkolót.

„Nem tudok felelősséget vállalni mindenkiért”

– szögezte le Al Ansari, aki szerint a világbajnokság lényege maga a játék,

csak azért pedig senki se utazzon Katarba, hogy egy egész társadalmat zaklasson.

Vannak persze melegjogi lobbicsoportok, amelyek kapásból bojkottálni kívánják a katari vébét. Az Arsenal FC szurkolói táborának „homoszexuális szárnyát” képviselő Gaygoners szervezet részéről Carl Fearn úgy fogalmazott, hogy mivel szervezete és egyéb hasonló profilú szurkolói szervezetek Katarban nem tudnának közvetlenül a szexuális kisebbségekhez szólni, ezért inkább ki sem utaznak. Ehelyett Angliában vagy Walesben követik majd a világbajnokságot.

Gary Lineker, az 1986-os világbajnokság gólkirálya, jelenleg tévés szakkommentátor a maga részéről viszont jelezte, hogy

kész „felcs*szni Katar agyát” a melegjogi kérdések kapcsán.

A 61 éves szakember egy BBC-s beszélgetésben vetítette előre, hogy kész napirenden tartani a melegek ügyét, még akkor is, ha ez Katart zavarja.

„Miénk a nyitómeccs, és biztos vagyok abban, hogy felmerülnek majd az emberi jogok, a homofóbia, a stadionokkal kapcsolatos problémák, a dolgozók jogai és az emberáldozatok kérdése is.”

– szögezte le Lineker.

Lineker utóbbi kapcsán arra gondol, hogy a nyolc rendezvényhelyszín stadionjai közül hetet kifejezetten a világbajnokságra húztak fel, egyet pedig jelenleg is felújítanak. Mivel az Öböl-menti ország lakossága még a hárommillió főt sem éri el, a grandiózus beruházások lebonyolítására Katar migráns munkaerőt vett fel. Az ottani munkajogi szabályozás az úgy nevezett kafala-rendszerre épül, amelynek része, hogy a munkaerő személyes iratait a munkáltató elveszi, és mindaddig vissza sem adja, amíg a munkát végre nem hajtották. Sokan a rendszert éppen ezért a modern rabszolgaság egyik formájának nevezik – egyes jelentések szerint több ezren is életüket vesztették a 12 éve tartó építkezések során.

Mandiner

Kiemelt kép: Alexander Hassentsein / Pool / AFP