Az olasz Akció (Azione) párt vezetője, Carlo Calenda szerint az Emma Bonino vezette Europa+ nevű párt másfél millió eurót kapott Soros Györgytől a jobboldal elleni parlamenti választási kampányra – Calenda erről a választásokról szóló könyv kedden előzetesen közölt fejezeteiben nyilatkozott.

Calenda állítása szerint a szeptember 25-i parlamenti választások előtt az Emma Bonino vezette Europa+ baloldali párt nem csak a Demokrata Párttal (PD) kötött szövetséget.

Elmondása alapján megállapodott Soros György amerikai üzletemberrel is arról, hogy a baloldali pártok koalíciójában nem lesz helye a Calenda vezette Akciónak: a terv szerint a Demokrata Párt (PD), az Europa+, az Olasz Baloldal (SI) és a Zöldek alkottak közös frontot, amely szembehelyezkedett a Giorgia Meloni vezette jobbközép koalícióval.

Az Europa+ ezért másfél millió eurót kapott Sorostól – hangoztatta Carlo Calenda, akinek beszámolója szerint mindezt maga Benedetto Della Vedova, az Europa+ főtitkára mondta el neki.

Calenda hozzátette, hogy Soros György feltételként szabta meg, hogy a baloldali pártok „antifasiszta” kampányt folytassanak, vagyis fasisztaként jelöljék meg a jobboldal politikusait. A finanszírozás feltétele volt szerinte az is, hogy Giorgia Melonival Enrico Letta PD-főtitkár személyét állítsák szembe, aki egész kampányát az Orbán Viktor-ellenességre építette.

Carlo Calenda leszögezte, ezért mondott nemet a balközép pártokkal való szövetségre és indult önállóan a választáson az Akció.

Az Akció elnöke Bruno Vespa közismert politikai újságíró legújabb könyvében nyilatkozott. A választásokról szóló A nagy vihar című kötet pénteken jelenik meg, de előzetesen egyes fejezetei már kedden nyilvánosságra kerültek.

Benedetto Della Vedova szintén a könyvben reagált. Hangsúlyozta, hogy az Europa+ egésze nem részesült finanszírozásban, de a párt „egyes jelöltjei” kaptak „közvetlen támogatást” Soros Györgytől a választási kampány költségeinek fedezésére.

„A magyar származású jótékony milliárdos régóta osztja és támogatja az általunk képviselt európai értékeket, az emberi jogokért folytatott küzdelmünket, a jogállamiságot. Büszkék vagyunk, hogy egyes jelöltjeink kértek és kaptak természetesen érdek nélküli támogatást” – mondta Benedetto Dalla Vedova.

Az Europa+ három százalék alatt teljesített a választáson, így önerőből nem jutott be a parlamentbe. Koalícióban sem volt szerencsésebb, mivel jelöltjei, köztük Emma Bonino volt európai uniós biztos, egykori olasz külügyminiszter, valamint Benedetto Della Vedova a közös baloldali listákon sem tudott mandátumot szerezni az új parlamentben. A PD vezette balközép koalíció 18 ponttal maradt le a jobbközép koalíció mögött.

MTI

Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin