Ezekben a hetekben választják ki a nyolcadikosok, melyik középiskolába felvételizzenek. Az utóbbi évek egyik izgalmas újdonsága a Honvéd Kadét Program, amely nem csak a fiúk, de a lányok körében is óriási sikert arat. A többszörös túljelentkezés miatt a kormány egy sor új katonaiskola indítását tervezi 2030-ig, ahol a diákok biztonságos környezetben kóstolhatnak bele a katonáskodásba, miközben életre szóló kalandokban vehetnek részt. Lássuk, miről is szól a gyakorlatban a honvédelmi nevelés.

Már több mint hétezer középiskolás vesz részt a Honvéd Kadét Program képzésében – jelentette be néhány napja Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A hazafias és felelős állampolgárrá nevelés egyre nagyobb szerepet kap a magyar közoktatásban, a honvédelmi miniszter szerint ráadásul az új, globális kihívások közepette egyre lényegesebb, hogy a fiataloknak átadják azokat az ismereteket, amelyek erősítik az ország biztonságát, védelmi képességét.

A felvételi adatok szerint a kezdeményezésre van igény, nem is akármekkora: a kadétprogram a bevezetése óta töretlenül népszerű a diákok körében, a legkedveltebb katonaiskolában, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskolában például

idén is ötszörös volt a túljelentkezés, országos szinten pedig 50 százalékkal nőtt a jelentkezők száma tavalyhoz képest.

Az egyenruha és a honvédelmi pálya ráadásul már rég nem csak a fiúk számára vonzó, ami nem is csoda, ha megnézzük, milyen változatos programokban vehetnek részt a kadétok. Amellett, hogy a gyerekek tanórai keretek között tanulják a honvédelmi ismereteket, olyan extrém kihívásokban is részük lehet, mint például az ejtőernyőzés vagy a túlélőtáborok.

A képzés során szerveznek nekik akadálypályás sportfoglalkozásokat és laktanyalátogatást, lézerfegyverekkel gyakorolhatják a célbalövést, de számos, a mindennapi életben is nagyon hasznos tudnivalót sajátíthatnak el, például az elsősegélynyújtást, az önvédelmi technikákat vagy a terepen való tájékozódást.

A Simicskó István minisztersége alatt létrehozott kadétprogramnak három szintje van: a legkevésbé megterhelő fokozatban a gyerekek heti 1–2 órában, választható tárgyként tanulnak honvédelmi alapismereteket, ami mellett részt vehetnek hazafias élményeket biztosító foglalkozásokon, versenyeken, honvédelmi napokon, sportlövészeten, küzdősportedzéseken, nyári táborokban.

Akinek ennél komolyabb az érdeklődése, az jelentkezhet ötéves honvédelmi szakképzésre, amelynek végén honvédelemből érettségizni is kell. Duális képzés keretében a diákok

az utolsó évben a Magyar Honvédség valamelyik szervezeténél gyakorlatozhatnak.

Jó hír, hogy a kadétszakképzésben résztvevők többletpontot is kapnak, ha később a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkeznek.

A honvédelmi képzés legkomolyabb színterei a bentlakásos honvéd-középiskolák, amelyek a hozzájuk tartozó kollégiumokkal együtt integráltan nyújtják a tanórai, a tanórán kívüli iskolai és az iskolán kívüli honvédelmi nevelést. Összesen négy városban van ma lehetőség arra, hogy a hétköznapjait hasonlóan élje a diák, mint a katonák: Debrecenben, Nyíregyházán, Hódmezővásárhelyen és Szolnokon. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kormány azt tervezi, hogy 2030-ig tízre bővíti a honvéd-középiskolák és kollégiumok számát az országban.

Fotó: Dömsödi Mihály h.a.

Kadétkiképzés/Fotó: Dömsödi Mihály h.a.

Az élményeken túl az ösztöndíjak miatt is megéri a kadétiskolákba jelentkezni: a Béri Balogh Ádám honvédkadét-ösztöndíj 2022-es összege a köznevelési intézményekben havi 14 és 40 ezer forint között alakul (tanulmányi eredménytől függően), a szakképzésben tanulók pedig 10–58 ezer forintra számíthatnak. Rászorulók számára további esélyegyenlőségi ösztöndíj is megpályázható, ez havi 24 ezer forint. Technikumban mindezeken felül az általános havi szakképzési ösztöndíj is jár.

Simicskó István a kadétprogram kapcsán korábban azt mondta:

sorsdöntő, hogy a magyar diákok kapjanak honvédelmi nevelést, mert Magyarország biztonsága az állampolgárok hazafias elkötelezettségén is múlik.

„A kockázatok és a küzdelmek évszázadában kiemelten fontos, hogy a korszak új kihívásaira megfelelő válaszokat adjunk. Ennek egyik fontos eleme az, hogy a fiataljainkat olyan képességekkel vértezzük fel, amelyek segítségével képesek a szülőföld védelmére” – vélekedett a volt miniszter.

A kadétprogram éppen a fenti célokat szolgálja: a tizenévesek kötelezettségmentesen, biztonságos körülmények között kóstolhatnak bele a katonaéletbe, miközben szilárd értékrendet kapnak, megtanulnak tenni a közösségükért és erősödik nemzeti identitásuk is.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf