Miután Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát – és ennek következtében az Európai Unió is számos szankciót vezetett be az ország ellen – több, mint 600 multinacionális vállalat jelentette be, hogy önként kivonul az orosz piacról.

A Real Reporter Youtube-csatornája ennek ellenőrzésére egy orosz bevásárlóközpontban tett túrát, és leleplezte azokat a vállalatokat, amelyek látszólag kivonultak Oroszországból, azonban trükközve ugyan, de jelenleg is árulják termékeiket.

A csatorna riportere egy olyan tipikus Moszkvában található plázát választott, ahová a helyiek munka után szívesen járnak vásárolni. A helyszín megfelelő volt a felderítésre, ugyanis a plázában Real Reporter szerint számos nyugati ruházati márka nyitotta újra üzletét a háború óta.

Ezen üzletek látszólag az eredeti márka termékeit kínálják, a boltok cégérei azonban változáson mentek keresztül.

A Starbucks nemzetközi kávéházlánc jó példája azon vállalkozásoknak, amelyek ténylegesen elhagyták Oroszországot. A multinacionális cég 130 kávézóból álló üzletét adta fel, az üzlethelyiségeket a híres orosz rapper, Timati és a vendéglátással foglalkozó Anton Pinsky vásárolta meg. Az immáron orosz kézben lévő lánc nem változtatott túl sokat az eredeti Starbucks logón, amely továbbra is a híres amerikai sellőre hasonlít, most azonban egy orosz lány képe ismerhető fel benne, aki hagyományos orosz fejdíszt visel.

A L’Occitane francia kozmetikai márka áprilisi közleményében osztotta meg, hogy bezárja oroszországi üzleteit, mivel elítéli „Ukrajna indokolatlan invázióját”. A szépségipari cég továbbá azt is kijelentette, hogy „ezentúl egyetlen orosz kiskereskedőnek sem szállít termékeket”.

A Real Reporter tudósítója viszont rámutatott, a francia cég továbbra is üzemelteti boltját, melyet a bevásárlóközpontban található, a felvétel készítésekor nyitva tartó bolt is alátámaszt.

Az üzlet készséges eladója elmondta, hogy annak ellenére, hogy a márka nevét a kirakat felett a vezérigazgató enyhén módosítva az orosz megfelelőjére változtatta,

az eladásra kínált termékek továbbra is Franciaországból származnak. Hozzátette, további szállítmányok is fognak érkezni, nem tervezik a bezárást.

Ruhaüzletek – a boltok neve szintén változott

Az orosz plázában a Magyarországon is jól ismert Reserved lengyel ruhamárka üzlete is megtalálható. A kereskedésnél szintén trükköztek, már „RE” néven fut tovább. Az üzlet polcain a régi címkével találhatók meg a ruhadarabok.

A Reserved több más, magát Oroszországban képviseltető ruházati márkához (Cropp, Mohito, House és a Sinsay) hasonlóan a lengyel LPP ruházati kiskereskedő tulajdonába tartozik.

Lengyelország az orosz-ukrán háború kitörését követő első néhány hónapban bezárta a legjelentősebb ruházati vállalatait Oroszországban, az LPP ezt követően egy kínai konzorciumnak adta el orosz cégeit, amely más néven nyitotta újra boltjait.

Így kapott az egykori  Cropp „CR”, a House „XS”, a Sinsay „CUH”, a Mohito pedig szimplán „M” elnevezést.

„Javítsatok ki, ha tévednék, de úgy tűnik, hogy a lengyel cég talált egy jogi kiskaput, hogy Oroszországban maradhasson, azaz a termékek még mindig Oroszországba érkeznek. A vállalat ezáltal még mindig pénzt keres az orosz piacon, azonban most már egy kínai közvetítő is bekerült a képbe” – fogalmazott a csatorna riportere, aki hozzátette, ez esetben azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy döntésével a ruházati cég több száz, ha nem több ezer hétköznapi ember munkahelyét tudta megmenteni.

Az egyik moszkvai Levi’s üzlet is újra nyitott „JNS” néven. A bolnak új tulajdonosa is van, az ikonikus amerikai farmerek viszont továbbra is megtalálhatóak a polcokon.

Coca-Cola, avagy az orosz Dobri Cola

A Coca-Cola valóban leállította a szállításait Oroszországba, ezzel szemben helyi palackozó üzeme, a Coca-Cola HBC – amelyben az anyavállalatnak 20 százalékos részesedése van – átállt az úgynevezett Dobri Cola gyártására, amely az ikonikus üdítőital megfelelőjének számít.

A csatorna kiemelte, hogy „ezáltal a vállalat ügyvédei azt állíthatják, hogy a Coca-Cola még mindig Oroszországban van, így beperelhetik azokat is, akik az orosz importban különböző rendszereken keresztül próbálják behozni az eredeti italt. A multinak tehát sikerült egyszerre elhagynia Oroszországot, de egyben ott is maradnia”.

Bezárt üzletek

A beváráslóközpontban a Real Reporter tudósítója számos bezárt üzletet is talált, többek között a spanyol Inditex nevű vállalathoz tartozó Zara, Pull and Bear, Bershka, és Oysho ruházati boltokat.

A Zara üzlete a kirakatban elhelyezett felirat szerint ideilenesen bezárt, azonban a helységben még az összes termék a polcokon volt, a próbababák is fel voltak öltöztetve, ami a riporter szerint az újranyitás lehetőségét mutatja.

„Az Inditex soha egy szót sem szólt az ukrajnai háborúról, csupán a logisztikára hivatkoztak, amikor az oroszországi eladásokról szóló döntésüket magyarázták” – emlékeztetett a csatorna.

Nyugati termékek még mindig elérhetők online üzletekben

Számos márka, mint például az előbb említett Zara, Bershka és Pull and Bear ruházati cikkei még mindig elérhetőek az interneten keresztül.

„Nem vagyok benne biztos, hogy az új kollekciót is árulják, inkább valószínű, hogy a maradék készleten akarnak túladni. A tény azonban itt is ugyanaz, még mindig pénzt keresnek Oroszországban”

– mutatott rá a Youtube-csatorna.

Habár az amerikai Apple is az értékesítés leállításával elhagyta Oroszországot, valamint az Apple Pay rendszerét is korlátozta, az új iPhone-ok, iPadek és Macbookok a szankciók ellenére továbbra is érkeznek az orosz piacra.

Az amerikai cég közvetlenül ugyan nem árul semmit, de a hivatalos orosz honlapja továbbra is arra buzdítja a vásárlókat, hogy a termékeket partnerüzletekben vásárolják meg.

„A nyugati cégek tehát lehet, hogy nem nézik jó szemmel az orosz-ukrán háborút, a pénzveszteséget azonban még jobban utálják”

– tette hozzá a riporter.

Híradó