Novák Katalin köztársasági elnököt csütörtökön hivatalos látogatáson fogadja Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök a TV2 értesülése szerint.

Alexander Van der Bellen október 9-i újraválasztását követően első hivatalos külföldi vendégeként fogadja a magyar államfőt. Hozzátették, hogy a magyar köztársasági elnököt katonai tiszteletadással köszöntik, majd a két államfő négyszemközti és plenáris tárgyalásokat folytat, amelyeket közös sajtókonferencia követ.

Megjegyezték, hogy az államfői találkozó különösen fontos, hiszen az utolsó magyar-osztrák elnöki találkozót 2019-ben tartották, amikor Áder János tett hivatalos látogatást az osztrák államfőnél.

Novák Katalin bécsi látogatásának külön súlyt ad, hogy azt Alexander Van der Bellen újraválasztása után két és fél héttel, a magyar-osztrák kapcsolatok és magas szintű találkozások dinamizálódásának időszakában tartják.

A két ország között számos ponton szoros az együttműködés, hiszen Ausztria Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere és az egyik legnagyobb tőkebefektető hazánkban – írták a tenyek.hu honlapon.

Forrás: MTI