Mint minden esztendőben, idén is átadja a CÖF-CÖKA a Szellemi honvédő díjat. A decemberi eseményre szóló meghívót az alábbiakban olvashatják.

Tisztelt Szellemi Honvédők!
Kedves Barátaink!
Szellemi honvédőink sok ezres „serege” hazánk érdekeit képviselve folyamatosan munkálkodik. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) évek óta kiemelt feladatának tekinti, hogy megbecsülését feléjük a Szellemi Honvédő díj átadásával elismerje ünnepség keretében. Kiváló, nemzetünk egységét szolgáló polgároknak nyújtjuk át a Szellemi Honvédő díjat, és ugyanakkor az arra érdemes egyesületet, alapítványt is elismerésben részesítjük.

2021-es szellemi honvédő díjátadó ünnepségünket 2022. december 8-án, csütörtökön, 17 órakor, a Novotel Budapest Congress Centerben (1123 Budapest, Alkotás u. 63-67) rendezzük meg. A rendezvény védnökségére felkértük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes urat.

A rendezvény után állófogadás keretében vendégeljük meg a résztvevőket. A megjelenteknek átadásra kerül a CÖF-CÖKA munkáját és történéseit 2009 óta összefoglaló reprezentatív képes könyv. Szeretettel hívjuk Önöket ünnepségünkre.

Jelentkezési határidő: 2022. november 25.
A résztvevők száma korlátozott, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el. Kérjük, csak az jelentkezzen, aki BIZTOSAN részt tud venni ünnepségünkön. Amennyiben egy email címen több fő jelentkezik, akkor is egyesével töltsék ki az űrlapot!
Részvételi szándékukat az alábbi linken jelezhetik: https://forms.gle/hK2FZ4UVxp7MYsMu8
A jelentkezés elfogadását, illetve a részletes programot a jelentkezési határidő után küldjük a résztvevőknek.

Üdvözlettel
CÖF-CÖKA vezetősége