A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) pénteken, Nagyváradon tartott közgyűlése Bogdán Szabolcs János krasznai lelkészt, a szilágysomlyói egyházmegye esperesét választotta az egyházkerület püspökévé.

A tisztségre Bogdán Szabolcs Jánost és Forró Lászlót a most lejáró ciklus püspök-helyettesét jelölték, a szavazást 54-49 arányban Bogdán Szabolcs János nyerte.

A püspökválasztó közgyűlést azt követően hívták össze, hogy az egyházkerületet 2009 óta vezető Csűry István püspök nyugalomba vonult.

Az új püspök megválasztása után a közmédiának nyilatkozva úgy értékelte, hogy világszerte szellemi és lelki válság jelei mutatkoznak, amelyekre most egy anyagi válság első jelei is rátevődnek. Ilyen körülmények között kíván tenni azért, hogy a református gyülekezetekben olyan lelki közösség formálódjon, amely megújulást hoz.

Bogdán Szabolcs 1978. augusztus 24-én született Zilahon. Elemi iskoláit Szilágypaniton végezte, majd a Kolozsvári Református Kollégium diákja lett. A Harangszó gyülekezeti lapban olvasható bemutatkozó írásában úgy fogalmaz: a középiskolai évei alatt érzett először vonzódást a lelkipásztori szolgálat irányába. Így lett, Isten akaratából, 1996-ban a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója. 2001-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, s kezdte el segédlelkészként a szolgálatot Szilágyszentkirályon.

Segédlelkészi évei után Szilágyborzáson szolgált 11 évig, innen hívta meg a Krasznai Egyházközség, ahol nyolc éve szolgál. 2016-ban a Szilágysomlyói Egyházmegye esperesi szolgálatával lett megbízva, mely tisztségre az idén újraválasztották. 22 éve él házasságban feleségével, Ilonával. Eddig Isten kegyelméből hat gyermekük született. Legnagyobb fiuk a Kolozsvári Teológiai Intézet másodéves hallgatója, a többiek a krasznai tanintézményekben tanulnak.

MTI/Maszol

Fotó: Kulcsár Mária