A királyi légierő a sokszínű munkaerő növelésére törekszik, olyannyira, hogy a cél elérése érdekében nem ajánl állásokat fehér férfiaknak. Sokan attól tartanak, hogy az ilyen korlátozó intézkedések aláássák a légierő harci erejét.

Úgy tűnik azonban, hogy van egy ország, amelyik jól jár ezzel a döntéssel, és lecsap a kínálkozó lehetőségre: Kína sorra csábítja át a brit pilótákat, hogy átadják ismereteiket kínai kollégáiknak a nyugati repülőgépekről és helikopterekről.

A napokban lemondott a brit királyi légierő egyik vezető tisztje, ugyanis attól tart, hogy a sokszínűség növelésére irányuló, fehéreket korlátozó intézkedések alááshatják a légierő harci erejét – írja a Sky News. A portál szerint a tiszt azt is kifogásolta, hogy a légvédelem a sokszínűség jegyében lehetetlen célokat akar elérni.

Mások is azzal vádolták Sir Mike Wigston légi hadnagyot, hogy ezekkel a kísérletekkel az Egyesült Királyság biztonságát veszélyezteti, miközben az ország a második világháború óta nem tapasztalt kihívások elé néz a geopolitikai átrendeződések fényében.

Rishi Sunak, a jelenlegi angol miniszterelnök Liz Truss legnagyobb riválisa és ellenfele máris lecsapott a témára, és szóvivőjén keresztül üzent is a médiának:

„Az egyetlen dolog, ami a kiválasztásnál szerepet kell hogy játsszon, az nem a bőrszín vagy a nem, hanem a jellem! Az, hogy a honvédelmi minisztérium a sokszínűség jegyében engedélyezte ezt a döntést, szégyenletes, amivel veszélyezteti az Egyesült Királyság biztonságát.”

A brit légierő próbál tompítani a botrányon és cáfolja, hogy szünetelne a toborzás. Az évek óta folyamatosan ingatag belpolitika nem segíti a honvédelem munkáját.

Az biztos, hogy a légvédelemben szeretnék elérni, hogy a női alkalmazottak száma az évtized végére elérje a negyven százalékot, az etnikai kisebbségeké pedig a húsz százalékot.

Ugyanakkor igen nagy probléma, hogy sem a nők, sem a kisebbségek nem találják vonzónak a katonai pályát, ezért a toborzótisztek sincsenek könnyű helyzetben. A helyzet azért is érdekes, mert a hadsereg repülőkiképzési rendszere – a működő légierő alapvető része – válságban van, és fiatal pilóták százai várnak arra, hogy továbbképezhessék magukat.

Ami nem kell Angliának, az kell Kínának

A kínai fegyveres erők tucatjával toboroznak a brit katonák köréből. A toborzás célja egyszerű: a brit katonák feladata, hogy megtanítsák és kiképezzék a kínaiakat, hogyan győzzék le a nyugati helikoptereket és repülőgépeket. Peking nemcsak a légierőből toboroz, hanem a brit és más nyugati országok hadseregeiből is.

A helyzet annyira súlyos, hogy a brit honvédelmi minisztérium hírszerző szolgálata pár nappal ezelőtt felhívást intézett a katonákhoz és a volt dolgozókhoz is.

A probléma nem új keletű, James Heappey honvédelmi miniszter szerint a kínaiak toborzása évek óta kihívást jelent a brit védelemnek.

Kína részéről az utóbbi két évben nőtt meg jelentősen az érdeklődés a nyugati katonák irányába,

a koronavírus okozta korlátozások bevezetésével egy időben. Jelenleg a britek még arról sem tudnak számot adni, hogy eddig hányan dolgoztak, illetve dolgoznak az ázsiai országnak.

Kína célja egyértelmű: olyan pilótákat keresnek, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a brit és NATO-gépek bevetésével kapcsolatban.

Az is nyilvánvaló, hogy olyan embereket keresnek, akik a szigorúan titkos, az Egyesült Államok által vezetett ötödik generációs F–35 gyorsrepülőgépen képezték ki magukat. Egy brit tisztviselő szerint ezek a repülőgépek egyenként 100 millió fontot érnek, és rendkívül érzékeny lopakodó technológiával rendelkeznek, amelyet Anglia az Egyesült Államokkal közösen fejlesztett ki kémkedés céljából.

A brit katonai vezetés most megpróbálja megállítani a pilóták átcsábítását: igyekeznek szigorítani a biztonsági jogszabályokon és a munkaszerződéseken.

hirado.hu

Kiemelt kép: Julian Simmonds/ Pool/Getty Images