Érdemes végignézni, hogy a 2019-es önkormányzati választási kampány során tett ígéretcunamiból mi valósult meg napjainkig. Pontos lista azért is nehezen készíthető, mert az ígéretek részben összefüggnek, ám az Ígéretfigyelő weboldal számlálója szerint 156 vállalást fogalmazott meg Karácsony Gergely, és ebből jóindulattal mintegy 30-40 valósult meg.

A baloldal egyik kedvenc témája az átláthatóság kérdése, amely egyben a leghangsúlyosabb ígéret volt. A tapasztalatok szerint azonban sokkal nehezebben átlátható, sőt többnyire teljesen átláthatatlan a főváros működése a 2019 előtti időszakkal összehasonlítva. A város vezetői gyakorta egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, így nem csupán az éves költségvetés felhasználása nem vált átláthatóbbá, de arról is bizonytalanok az információk, hogy a Tarlós István főpolgármester tevékenysége nyomán hátrahagyott mintegy 200 milliárdos tartalék mire is lett felhasználva, ebből mennyi áll még a fővárosi vezetés rendelkezésére.

A Fővárosi Önkormányzat működésének és gazdálkodásának az átláthatósága szempontjából fontosnak tartják, hogy Karácsony Gergely a 2019-es helyhatósági választás során, jelöltként csatlakozott az Ez a Minimum programhoz. Az akkor tett vállalások teljesülését félidős utánkövetési vizsgálatban ellenőrizték, ennek megállapításai szerint a Fővárosi Önkormányzat átláthatósági teljesítménye kiemelkedően jó. A program hitelességét azonban erősen megkérdőjelezi, hogy kizárólag olyan baloldali vezetésű önkormányzatok szerepelnek az élmezőnyben, amelyek körül komoly gazdasági botrányok robbantak ki az elmúlt időszakban.

Ugyanilyen megfontolásból megkérdezték a Bagdy Gábort, aki Tarlós István idején a pénzügyekért is felelős főpolgármester-helyettes volt, jelenleg pedig fővárosi képviselő.

„A kampány során Karácsony Gergely azt ígérte, hogy mindenki számára világos, átlátható költségvetést fognak készíteni, amiből ránézésre egyértelműen látható lesz, mire megy a pénz; a pénzügyek kapcsán pedig a másik ígérete a közösségi költségvetés volt, ami azt jelentette, hogy Budapest lakosai a költségvetés összeállításában is szerepet kapnak – idézte fel a főpolgármester vállalását Bagdy Gábor. – Ehhez képest a költségvetés annyira átláthatatlan, hogy szerintem még Karácsony Gergely sem igazodik el rajta. Olyannyira nem, hogy idén tartalmilag eleve csak egy féléves költségvetést fogadtunk el, a második félévre vonatkozó kiegészítések pedig nem történtek meg. A közösségi költségvetés gondolatának a megcsúfolása, hogy az iparűzési adóból befolyó többletet, tízmilliárd forint feletti összeget, lényegében teljesen saját döntési jogkörébe vont, amiről egyedül dönthet. Tarlós István idejében, amikor neki átmeneti időszakokban lehetőséget adtunk ilyen döntésekre, akkor száz, százötvenmilliós keretekről beszéltünk.”

Bagdy Gábor azt hangsúlyozta, hogy nem csupán az átláthatóságból nem lett semmi, hanem saját magának ad olyan felhatalmazást, amely alapján nem csupán a közgyűlést, hanem saját vezetőtársait is kihagyja több mint tízmilliárd forint elköltéséből.

Az átláthatatlanságot jól mutatja, hogy a megörökölt 200 milliárd forintnak lényegében nyoma veszett, amiről Bagdy Gábor úgy fogalmazott, hogy folyamatosan olvad ez az összeg, ami év végére teljesen el is fogy.

A Magyar Hírlap teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Sütő-Nagy Zsolt

Kép: Koszticsák Szilárd