„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség.” Az elmúlt öt hónap egyik legfontosabb találkozóján vettem részt a pozsonyi V4-csúcson. Van közös mondanivalónk Európa és a világ számára!” – közölte Facebook-posztjában Novák Katalin köztársasági elnök, aki Pozsonyban a visegrádi négyek államfőivel tanácskozott.

„Határozottan elítéljük a putyini agressziót, elítéljük egy szuverén független ország fegyveres megtámadását, elítéljük az ukrán területek annexiójának bejelentését, és azt is, amikor civil célpontokat bombáznak. Elfogadhatatlan a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetés. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy mielőbbi igazságos béke feltételeit megteremtsük, hiszen meg kell őriznünk a gyermekeink, unokáink számára azt a biztonságos életet, ami nekünk megadatott” – nyilatkozta az orosz–ukrán háborúról Novák Katalin.

A humanitárius segítségnyújtásról elmondta: büszke a magyar emberekre, hogy gondolkodás nélkül, a háború első napjától fogva segítettek, többek között menedéket, szállást nyújtottak az Ukrajnából menekülteknek.

Novák Katalin az energiaválságról, az energiaárak emelkedéséről és az energiafüggőségről szólva elfogadhatatlannak nevezte az Északi Áramlat gázvezetékek elleni közelmúltbeli támadásokat, amelyeknek mielőbbi hatékony és minden körülményre kiterjedő kivizsgálását követelik a visegrádi négyek a további hasonló jellegű merényletek elkerülése érdekében.

Forrás: Magyar Nemzet/Infostart

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi