A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje az ATV esti műsorában háborodott fel amiatt, hogy az ellenzék nem kaphat külföldről kampánypénzt.

Márki-Zay Péter az ATV esti műsorának volt a vendége, ahol szóba jött a külföldi kampányfinanszírozás témája is, ugyanis az idei országgyűlési választásokat megelőzően az ellenzék az Egyesült Államokból kaphatott pénzügyi támogatást. Márki-Zay Péter azt mondta korábban, hogy mivel a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt, ezért a szervezet nyugodtan elfogadhat külföldről érkező pénzeket.

Kedden este a hódmezővásárhelyi városvezető kijelentette, telefonon beszélt Sas Zoltánnal, a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnökével, akinek elmondta, hogy

az ellenzék feladata a fideszes illegális kampányfinanszírozást megállítása, a Fidesz célja pedig, hogy az ellenzék legális kampányfinanszírozását elzárja.

Márki-Zay Péter ezek után arról beszélt, hogy Orbán Viktor legnagyobb ellenfelei Soros, Simicska, valamint a norvég állam voltak, ugyanis azt azonosították be, hogy

az ellenzék potenciálisan kaphat „valami kicsike finanszírozást ezekről a helyekről”.

A polgármester szerint a Fidesz már elzárta az ellenzék elől a magyarországi támogatást, és most arra készülnek, hogy a külföldivel is ugyanezt tegyék.

Most a külföldit is el fogják zárni, Orbán Viktor tizenkét éve ezt csinálja” –  fogalmazott Márki-Zay.

2022Plusz: A törvények nem arra valók, hogy ne tartsák be, vagy megkerüljék azokat, hanem hogy tiszteletben tartsuk valamennyien. Az ellenzék gyakran vágja a Fidesz fejéhez, hogy a törvény betűjét ugyan betartják, de a szellemét nem! Szóval sem betű szerint, sem a szellem szerint nem lehet külföldről befolyásolni a magyar választásokat. Jó lenne, ha a saját háza előtt söpörne a dollárbaloldal! 

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: Hír TV