Órákig álltak sorban az idősek a semmiért Óbudán, ahol az önkormányzat kétnapos krumpliosztást hirdetett a rászorulóknak. Bár a hivatal posztja szerint rengeteg burgonya érkezett, furcsamód az első két órában elfogyott a muníció és volt osztási pont, ahol soha többet nem is volt.

A III. kerületben már hagyománynak mondható a múlt héten is megrendezett kedvezményes krumplivásár, ahol nyolc helyszínen, az igazoltan rászorulók háromszáz forintért vásárolhattak volna 20 kiló krumplit háztartásonként. Már ha lett volna elég, de nem volt. A szituáció azért is érthetetlen, mert a hivatal nagyban posztolt előző este, a fotókon pedig rogyásig állnak a pityókával teli zsákok.

Az ügyből azért is kerekedett botrány a lakosság körében, mert órákig álltak sorban az áruért családok és nyugdíjasok, várva, hogy feltöltsék a leürült pultot. Mert ezt mondták nekik. Sajnos azonban üres kézzel, puffogva távoztak haza. A felháborodott Facebook-posztokból kiderül, hogy volt olyan osztási pont, ahol csak az első két órában volt krumpli, és még másnap sem érkezett meg a belengetett áru. A Metropol megkereste a kerületi önkormányzatot, hogy választ kapjon a történtekre, de lapzártáig nem reagáltak.

A nem létező burgonyák mellé mindenkinek járt egy szórólap is. A baloldali polgármesterKiss László fotójával illusztrálva, tejfölöskrumplileves-recepttel gazdagítva. A kerület első emberének mindenestere furcsa ízlése van, eddig még nem hallottunk olyan krumplilevesről, amelyben nincsen burgonya.

Az interneten háborognak a III. kerületi lakosok, akik úgy érzik, becsapták őket.

„A III Kerület polgármesterénél MINDEN CSAK PROPAGANDA!” – állította Marcell.

„Tipikus balos szervezés… mit is vártunk tőlük…” – jegyezte meg egy másik lakos.

„Ez a kétnapos krumpliosztás, ami 2 óráig tartott. Újabb megvezetés, hogy volt mégis krumpliosztás… csak kevés rászoruló embernek jutott!” – írta Éva.

„Polgármester úr üzente, hogy lesz, mert visznek még. Délután kettőkor üzentek, hogy mégsem lesz. Azért ez disznóság! Azelőtt ilyen nem volt! Szégyelhetik magukat!” – írta Julianna.

„Sajnáltam a sok nyugdíjast, aki ott állt sorban órákig. Talán át kellene gondolni ezt a fajta segítést.” – jegyezte meg Ilona.

„Háromszor jártam arra, péntek délelőtt még nem volt, délután már elfogyott, szombaton szintén nem volt… talán úgy kellene ezt szervezni, hogy ne csak 50 embernek jusson, ha már ekkora a hírverés neki…” – írta Júlia.

Forrás : Metropol

Kép: Facebook