Eddig mintegy 90 százalékban elkészültek a Székely Nemzeti Múzeum felújításával, a tervek szerint karácsonyra be is fejeződnek a munkálatok. Minden jel arra mutat, hogy a felújított múzeum 2023-ban megnyitja kapuit Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Tamás Sándor, a közgyűjteményt fenntartó Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Elégedettek a munkálatok ütemével, a szakembercsapat tudása legjavát nyújtotta, mindannyian lelkükön viselik a múzeum megújulását – jelentette ki a megyei tanácselnök. Jelenleg még dolgoznak a belső tereken, ugyanakkor zajlik a dendrológiai park felújítása, amely dr. Herczeg Ágnes, táj- és kertépítész tervei alapján történik.

A szűk értelemben vett Kós Károly-épületegyüttest szervesen egészíti ki az azt körülvevő dendrológiai park, amely Székelyföld jellegzetes fáit mutatja be. A mostani kertrendezés során közel tízezer új növényt ültetnek el: fákat, cserjéket, talajtakaró növényeket, virágokat, örökzöldeket, erdei gyümölcsöket, fűszernövényeket. A külső munkálatok értéke közel hárommillió lej.

„A felújítás végére egy modern múzeumot kapunk, újragondolt, korszerűsített kiállítóterekkel, ugyanakkor megújulnak a restaurátori műhelyek, külön múzeumpedagógiai tereket alakítunk ki annak érdekében, hogy minél több gyerekkel tudjunk foglalkozni. Elsőkörben a főépület földszintjét nyitjuk meg a nagyközönség előtt, majd a következő években fokozatosan újítjuk meg a többi kiállítást. Szeretnénk minden tárlatunkat korszerűsíteni, hiszen fontos, hogy azok vonzók legyenek a jövő múzeumlátogatói számára is. A nyitást 2023 októberére tervezzük, egy új Gábor Áron-kiállítással készülünk, amire már sikerrel pályáztunk 25 millió forintot a Magyar Genius-program keretében – mondta el Vargha Mihály, a múzeum igazgatója.

Forrás: Szekelyhon.ro

Szerző: Bíró Blanka

Kép: Kocsis B. János