Szükségállapotot hirdetett New Yorkban a város polgármestere, mert nem tudják ellátni a városba érkező bevándorlók tömegét. Az elmúlt fél évben több mint 17 ezer migráns érkezett az Egyesült Államok déli határáról, elsősorban Texasból. A városvezető azt mondta: szeptember eleje óta naponta átlagosan öt-hat busz, csütörtökön pedig még ennél is több, kilenc busz érkezett a városba, ami megterheli az ellátórendszert. Eric Adams arról is beszélt: ebben az évben több mint egymilliárd dollárt fordítanak a menekültek lakhatására, egészségügyi ellátására és más segítségnyújtásra, ez pedig kimerítette az erőforrásokat – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

Szeptember óta naponta 5-6 busszal, szervezetten érkeznek a városba azok az illegális bevándorlók, akik Dél-Amerika országaiból törvénytelenül léptek be az Egyesült Államok területére. Az érkezőket rendőrök és a bevándorlási hivatal munkatársai fogadják.

A republikánus vezetésű déli államok, így Texas, Arizona és Florida kormányzói rendszeresen küldik tovább a hozzájuk érkezett migránsokat a demokrata vezetésű államokba.

Április óta 17 ezren érkeztek New Yorkba. A város polgármestere azt mondta, New York elérte kapacitásának a határait, nem tud több migránst elhelyezni, mert a hajléktalanszállók már elérték befogadóképességük felső határát és azok a hotelek is, amelyeket a város bérelt, hogy azokban helyezzen el migránsokat. A polgármester vészhelyzetet hirdetett.

„A segítőkészségünk határtalan, de a forrásaink nem azok. Teljes kihasználtsággal működnek a befogadóállomásaink, ha ez így folytatódik, jövőre már százezer migránsról kell gondoskodnunk, ez a szám sokkal több, mint amire a mi ellátórendszerünk létre lett hozva, egyszóval, fenntarthatatlan a helyzet”

– fogalmazott a demokrata polgármester, hozzátéve New Yorknak segítségre van szüksége a központi kormány és New York állam részéről is, mert egyedül nem tud már megbirkózni ennyi illegális bevándorlóval.

„El kell őket látni, és a buszoztatás tűnt a legjobb megoldásnak. A migránsokat azokba a városokba szállítjuk, amelyek önmagukról azt állítják, hogy szívesen fogadnak be illegális menekülteket” – fogalmazott egy kampányrendezvényen Texas állam republikánus kormányzója, Greg Abbott, utalva arra, hogy nemcsak New Yorkba, hanem Washingtonba, Chicagóba, valamint Martha’s Vineyard-ra, a demokrata elit közkedvelt pihenőhelyére, sőt Kamala Harris alelnök rezidenciájához is szállítottak migránsokat. Mint mondta, a demokrata vezetésű városoknak és a politikusoknak szembesülniük kell a határválság valóságával.

A demokraták és a Biden-kormány engedékeny hozzáállása ugyanis valóságos robbanást idézett elő a déli határokon, állítja a texasi kormányzó. Greg Abbott szerint a demokrata politikusoknak észre kell venniük, hogy a helyzet tarthatatlan, mivel már naponta ezrek lépik át a mexikói-amerikai határt.

A republikánusok szerint Joe Biden elnöksége alatt valóságos bevándorlási hullám érte el az országot: az amerikai határőrség egy év alatt több mint kétmillió illegális határátlépést regisztrált. Az érkezők túlnyomó többségét a jelenlegi szabályok szerint nem lehet visszaküldeni.

A déli határállamok vezetői azt is a demokrata vezetés szemére vetik, hogy nem hajtják végre a Donald Trump elnöksége alatt született és máig hatályos rendeleteket a határ védelméről. Az arizonai kormányzó ezért arról döntött, hogy a tervezett határkerítés hiányzó darabját teherkonténerek felhasználásával pótolják ki, így akadályozva az illegális határátlépéseket.

Forrás: M1 / hirado.hu

Fotó: NYC Polgármesteri Hivatal