A szerdai pedagógustüntetésen fellökték a televízió munkatársát. A szabad véleménynyilvánítás nem párosulhat erőszakkal– ezzel a címmel adott ki közleményt a honlapjukon a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, melyben felszólaltak a Hír TV riporterét ért méltatlan atrocitás ellen.- hozta a Magyar Nemzet

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elítéli azt a támadást, amely a Hír TV munkáját végző riporterét érte a pedagógustüntetésen. Felszólítjuk a baloldali sajtóorgánumokat és a MÚOSZ-t, hogy emeljék fel szavukat a megengedhetetlen atrocitás ellen – írták kommünikéjükben.

Mint ismeretes, a szerda esti tüntetésen élő bejelentkezés közben lökték le az emelvényről a Hír TV riporterét.

Szövetségünk felhívja a figyelmet, hogy a szabad véleménynyilvánítás nem párosulhat erőszakkal és nem sértheti a sajtószabadságot.

Megengedhetetlennek tartjuk, hogy ma Magyarországon bárki hivatását gyakorló újságírókat inzultáljon.

Felszólítjuk a baloldali médiumokat és szakmai szervezeteket, hogy álljanak ki a sajtószabadság biztosítása mellett, ne hallgassanak az esetről és ítéljék el a történteket – fogalmaztak.

A Magyar Nemzet megkereste Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét is, aki szintén elítélően nyilatkozott az incidensről. Azt mondta, „minden olyan atrocitás, amely munkájukat végző újságírók ellen irányul, elfogadhatatlan”, és sajnálatát fejezte ki, hogy az eset megtörtént.

Forrás és kép: Magyar Nemzet