Az Ikarus, a Videoton és a Műszertechnika Holdingok elnöke és tulajdonosa volt a Trend FM napi vendége, ahol az elektromos buszgyártás lehetőségeiről és jövőjéről beszélgetett a kialakult gazdasági helyzet árnyékában Emőd Pál műsorvezetővel.

Széles Gábor műsorvezetői kérdésre elmondta, az Ikarus 12 db 120e típusú elektromos buszt adott el Székesfehérvárnak az elmúlt évben, emellett került még busz a kaposvári szolgáltatóhoz, csömöri céghez, valamint „Németországba is több buszt adtunk el, lassan már gyűlik az a referencia” – fogalmazott a vállalat elnök-igazgatója.

Arra a kérdésre, hogy mekkora lehet az elektromos buszok piaca és mennyire problémás a hatótáv kérdése, az üzletember úgy fogalmazott: „A legkevésbé fontos szempont a hatótáv ebben a gazdasági helyzetben. Egyelőre nem annyira perspektivikus az elektromos buszgyártás, mint tavaly, hiszen akkor még voltak például állami támogatású buszcsereprogramok.”

A válsággal kapcsolatban Széles Gábor kiemelte: Elég rosszkor jött mint elektromos buszgyártónak, hiszen látjuk, hogy Németországban is háttérbe szorultak a zöldfejlesztések, hiába a zöldpárti vezetés. „Az üzemeltetőket most kevésbé érdekli, a dízelüzemű buszok kivonása a forgalomból, valamint elektromosra cserélése, hiszen nem ez a prioritás.”

Magyarországra ez hatványozottan igaz az üzletember szerint, aki elmondta: „Nem a legszerencsésebb dolog ebben az időszakban újraindítani az Ikarust.” Ám ehhez hozzátette: „Ebben a helyzetben, ha kisebb üzleteket meg tudunk csípni Németországban, az nekünk egyelőre bőven elég átmenetileg. A német gazdaság egyébként is az elektromos buszok legnagyobb felvásárlója még így is.”

A dízel- és elektromos buszok közötti elsődleges különbség természetesen a vételár, ezt a vállalat tulajdonosa is megerősítette: „Az elektromos buszok drágábbak, másfélszer, maximum kétszer drágább mint a dízel, ez azonban hamar megtérülhet az üzemeltetés során.”

Ettől függetlenül Széles Gábor szerint egyértelműen ez a technológia tör előre. A tulajdonos szerint nem szabad elfelejteni: „Időközben bejött az energetika kérdése, hiszen nem mindegy, hogy mennyi az elektromos áram ára.”

Közben felmerültek új energiaforrások, mint az LNG vagy a hidrogén. Ezzel kapcsolatban is nagyon sok a bizonytalanság. „Pár hónapja még mindenki azt gondolta például, hogy az LNG-szállítást meg tudja oldani Amerika. Azonban kiderült, hogy ez nem fog menni.”

Ezután felvetődött a hidrogéncella mint üzemanyag, de „erről a szakemberek azt mondják, hogy egyelőre még személygépjárművekhez, buszokhoz, ez nem lesz gazdaságos.”

Arra a kérdésre, hogy visszatérhet-e a dízelbuszok gyártása, Széles Gábor úgy fogalmazott: „Nem lehet kizárni, hogy az Ikarus visszatér a dízelbuszok értékesítésre, karbantartására, de gyártásra nem szeretnénk visszaállni.”

A gyártási kapacitásról szólva a vállalat elnöke elmondta: „A hiú ábránd szerint idén még 60 busznak kellene kigördülnie a gyárból, azonban a beszállítói láncok környékén is nagyok a bizonytalanságok.” Mindazonáltal ehhez hozzátette: „Nagy raktárkészleteket tartunk, ezért negyven darab buszig biztosan előre látunk, de ez bonyolult és összetett folyamat.”

Széles Gábor ennek kapcsán elmondta: „Ha mondjuk a magáncégeket nézzük, ami csak Németországban tízezres szám, ők nem olyan tőkeerősek, hogy banki hitel nélkül vásároljanak, így nekünk kellett kidolgozni egy bérleti konstrukciót, amire a bankok is bizalmat szavaznak, és a szállítócéget sem terheli meg.”

„Ehhez kellett az a bizalom is, amit az Ikarus ki tudott alakítani a bankok irányába” – jegyezte meg a vállalat tulajdonosa.

Arra a kérésre, hogy lassítani kell-e ebben a helyzetben Széles Gábor elmondta: „Ha ez a helyzet nem alakul ki, akkor a munkaerő bővítésén kellett volna gondolkodni. Most azon kell gondolkodni, hogy a meglévő munkaerőt meg tudjuk tartani. Ez mindenkit érint, nem csak a nagyvállalatokat.”

A tulajdonos hangsúlyozta: „Sokkal pragmatikusabban kell hozzáállni ilyen viszonyok között mindenhez. Új konstrukciókat és új piaci réseket kell találni.”

A Magyar Hírlap teljes cikke itt olvasható.

Kép: Katona László