Újra forgalomba hozott és megújult állampapírokat jelentett be az Államadósság Kezelő Központ. A Bónusz és a Prémium Magyar Állampapír szeptember 29-től vásárolható.

A jelenlegi gazdasági helyzetet és a befektetői igényeket figyelembe véve az ÁKK újra bevezeti a 2019 óta nem forgalmazott Bónusz Magyar Állampapírt. Mindenképpen újdonság, hogy a korábbi előzetes bejelentéshez képest az ÁKK nem a 12 hónapos, hanem a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegyhez köti a kamatbázist. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

évente négy kamatfizetési időpontot állapítanak meg, ami vonzóbbá teheti a lakosság körében az állampapírt.

Megújul a Prémium Magyar Állampapír is, esetében az új sorozatok alapcímlete 1000-ről 1 forintra változik. A legnagyobb változás mindkét papír esetében a kamatozás formája lesz. Az ÁKK ugyanis „hibrid” kamatozást alkalmaz, vagyis

a Prémium Magyar Állampapír után az első kamatperiódusban fix, évi 11,75 százalék kamatot fizet, ugyanez a Bónusz Magyar Állampapír tekintetében évi 11,32 százalék.

A két állampapír így csak a második periódustól válik klasszikus, változó kamatozású állampapírrá,

amelynek kamat-meghatározása megegyezik a korábbi sorozatok kamat-megállapításával, azaz az előző éves átlagos fogyasztói árindex felett biztosít sorozatonként eltérő kamatprémiumot.

A vásárlók így meglepően hamar, a 2027-ben lejáró sorozat esetében 2023. januárban, a 2029-ben lejáró sorozat esetében pedig 2023. február végén várhatják az első kamatfizetést. A második kamatperiódusra a kamatbázis a 2022. évi éves átlagos fogyasztói árindex lesz, a kamatprémium mértéke pedig a 2027-ben lejáró Prémium Magyar Állampapír után +0,75 százalék, a 2029-ben lejáró után +1,50 százalék lesz.

Az ÁKK közleménye az értékesítési limitről is beszámol. Ennek értelmében a két állampapírnál

egy forgalmazó egy típusú állampapír-sorozatból maximum 250 millió forint együttes névértékű állampapír-sorozatot értékesíthet egy befektető számára.

Ez megfelel a – többek között az USA-ban, Nagy-Britanniában és Írországban is alkalmazott – nemzetközi gyakorlatnak, amelynek értelmében a legtöbb lakossági állampapírt forgalmazó ország esetén maximált az egy lakossági befektető által vásárolható mennyiség.

Mint írják: az ÁKK stratégiai célja a nagyon sikeres lakossági állampapír-program feltételeinek közelítése a nemzetközi legjobb gyakorlathoz, valamint az ügyfélszám növelése annak érdekében, hogy minél több lakossági megtakarítónak legyen lehetősége a meghirdetett magas kamatozású, kockázat-, kamatadómentes lakossági állampapírokból vásárolni.

Mindkét állampapírt magánszemélyek vásárolhatják meg szeptember 29-től online vagy személyesen az állampapírforgalmazó-helyeken.

Forrás: mandiner/MTI

Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter