Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Az osztrák analízis szerint az EU-ban egyre nagyobb nehézséget jelent több kormánynak, hogy a ciklus végéig kihúzza. Magyarországon 2010 óta nem volt kormányválság, és a legstabilabb a kormányzás a négy kétharmados Fidesz-KDNP többséggel – írja a Mandiner.

A Pantarhei nevű bécsi elemző- és tanácsadócég nemrégiben készített egy elemzést, amelyben és azt mérték fel, hogy az uniós tagállamokban mennyire stabil a kormányzat.

Az elemzők Magyarországot sorolták az első helyre – számolt be az eredményről az Euractiv.

Elemzésükben elsősorban azt vették figyelembe, hogy a kormány hány pártból tevődik össze, valamint, hogy az adott országban hány kormányválság volt az utóbbi két parlamenti ciklusban.

Orbán Viktor miniszterelnöké a legstabilabb kormány Európában.

Stabil kétharmados többség a Fidesz-KDNP mögött

Az Euractiv szerint így nem meglepő, hogy Magyarország került az első helyre, mivel 2010 óta a Fidesz és KDNP kétpárti koalíciója van hatalmon és az utóbbi évek választásain rendre kétharmados többséget szereztek a parlamentben, kormányválság 2010 óta pedig nem volt – mutattak rá a szakértők.

Magyarországot Ciprus, Litvánia, Luxemburg és Németország követi a stabil kormányok listáján. Míg Spanyolország, Bulgária és Olaszország a lista másik végére került. Ugyanis ezekben az országban „viszonylag gyenge, sok pártból álló kormánykoalíció végzi a kormányzást, és az utóbbi években jellemzők voltak a kormányválságok” – magyarázták.

A Pantarhei elemzői úgy látják, hogy a mostani, válságos helyzetben az Európai Unió-szerte nehézséget jelent a kormányoknak az, hogy egyáltalán a ciklus végéig kihúzzák

– idézte az elemzést az Euractiv.

A tagállamok stabilitása befolyásolja az uniós döntéshozatalt is.

Az elemzésben arra is kitértek, hogy a tagországok kormányainak instabilitása az egész uniós döntéshozatalra is kihat, ugyanis az Európai Tanács állam- és kormányfői is egyre nehezebben tudnak megegyezni emiatt a különféle kérdésekben, és a tagállamok az eddigieknél gyakrabban blokkolják az Európai Bizottság által kezdeményezett lépéseket – hangsúlyozták a cikkben.

2022Plusz: Az osztrák elemző intézet neve valószínűleg az ókori kisázsiai bölcstől Herakleitos-tól származik. Az ő gondolata a panta rhei, vagyis “minden folyik”. Viszont a víz elfut, de a kő marad-mondja Wass Albert. Van itt Európa közepén egy szikla, mely egyelőre ellenáll azoknak az áramlatoknak, melyek manapság a brüsszeli baloldali-globalisztikus-gendersemleges politikát jelentik, ezért bosszanja képviselőit, hogy ez a szikla nem mozdul a szivárványosan csillogó áradat nyomására sem.

De tetszik, nem tetszik, a kő marad!

Forrás: Origo.hu

Kiemelt kép: MTI