A BKV elismerte, hogy késik a 3-as metró felújítása, majd a főpolgármester letagadta ezt.

Rég volt olyan hosszú, kimerítő felújítás a fővárosban, mint az M3-as metró teljes szakaszát érintő renoválás: még öt évvel ezelőtt kezdődött a nagy projekt, mikor is a 16 kilométer hosszú pályaszakasz északi oldalát kezdték felújítani. A „kék metrót” hét közben átlagosan félmillió ember használja, ami azt jelenti, hogy ez Magyarország legforgalmasabb közlekedési útvonala.

A Budapestet észak-déli irányban összekötő metró kiesése jelentős problémát jelentett a főváros életében: a tömegközlekedést használókat pótlóbuszokon kell szállítani, amelyeknek pedig buszsávot kell létrehozni a zavartalan haladás érdekében, így a felújítás kezdete óta állandósultak a dugók. Ráadásul az érintett szakaszok a legforgalmasabbak: a Váci úton és a Kiskörúton buszsávot, sőt, „BKK-sávot” is kialakítottak. Utóbbi azért is vicces, mert ott taxi és egy nyomon haladó jármű sem közlekedhet a tömegközlekedési vállalat szerint, már csak azért, mert a KRESZ nem ismeri ezt a fogalmat, hogy „BKK-sáv”.

A belvárosi metrópótláshoz kapcsolódóan összesen 13 kilométernyi útszakaszon jelöltek ki autóbusz forgalmi sávot a pótlóbuszok akadálytalan, gyors haladása érdekében: a Váci úton a Lőportár utca és a Csanády utca között mindkét irányba, a Váci úton a Csanády utca és a Nyugati tér között a Nyugati tér irányába a korábbi parkolósáv helyén, a Kiskörúton az Andrássy út és a Kálvin tér között mindkét irányba, az Andrássy úton a Jókai tértől az Erzsébet térig az Erzsébet tér irányába, a Kálvin téren a Múzeum körútról az Üllői útra forduló balra kanyarodó sávban, az Üllői úton a Kálvin tér és a Delej utca között mindkét irányban – írta két évvel ezelőtt a BKK.

Öt éve tartó mizéria

A munkálatok 2017. november 6-án kezdődtek szakaszos lezárásokkal. Először az Újpest-központ és Lehel tér közötti szakaszt zárták le és a terv szerint egy éven belül fel kellett volna újítani, azonban az utasforgalom csak 2019. március 30-án kaphatta vissza az érintett részt. Később kisebb-hosszabb periódusokra le kellett zárni azt a szakaszt.

A déli szakasz hosszabb ideig átfedésben újult meg a középső, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti résszel. Előbbivel 2020. október 22-én végeztek, azonban utóbbinak a felújítása már 2019 végén megindult.

A munkálatokat több tényező is lassította: a felújítás során ütött be a koronavírus-világjárvány, valamint idén februárban az ukrajnai háború, ráadásul előre nem tervezett volt az azbesztmentesítés is, ami jelentősen hátráltatta a munkálatokat. Így fordulhatott elő, hogy bár a főváros azt tervezte, a jövő év elején már át lehet adni a metrót az utasoknak, ez eltolódott: a Világgazdaságnak erősítette meg a BKV, hogy legkorábban a második negyedévében történhet meg az átadás.

A Mandiner megkereste a közlekedési vállalatot, a fentebb említett okok mellett mik indokolják a három hónapos csúszást. A BKV szűkszavú válaszában azt állította, hogy a munkát márciusra befejezik, ám akkor még nem használhatják majd az utasok a metrót.

Noha a hatósági ellenőrzések, próbafutások már a márciusi átadás előtt megkezdődnek, ez egy folyamat, amelynek teljes lezárása 2023. második negyedévében fejeződik be”

– írta megküldött sablonlevelében a BKV.

A Fővárosi Önkormányzat nem reagált a megkeresésre.

Na, most akkor mi van?

Karácsony Gergely Facebook-oldalán szerdán napközben közölte, hogy a BKV által megerősített információkkal ellentétben mégsem csúszik a felújítás.

Tegnap szinte a teljes médiát végigjárta egy félreértésen alapuló hír a csúszásról”

– írta a főpolgármester, aki szerint minden az ütemtervek szerint halad.

Karácsony Gergely szerint „a helyzet semmit nem változott az elmúlt időszakban: jövő év tavaszán adható át az utasforgalomnak az M3 teljes szakasza”. A városvezető szerint a fővárosi közlekedési vállalat abban bízik, néhány állomást a tervezettnél is korábban át lehet adni, így pláne érdekes, hogy a BKV portálunknak is elismerte a csúszást.

Köszönjük mindenkinek a türelmet, már csupán pár hónapot kell kibírnunk, és hamarosan közlekedhetünk a felújított és akadálymentesített M3-as metrón!”

– zárta Karácsony. Ugyanakkor csúszásról és késlekedésről a korábbi években is érkeztek információk, gondok voltak egyes szerződésekkel és az akadálymentesítéssel is.

Drágul-e a hármas a csúszás miatt?

Érdeklődtünk a BKV-nál, hogy a kék metró mostani legalább negyedéves csúszása jelenti-e azt, hogy tovább drágul a beruházás, ám erre a kérdésre nem kaptunk választ. A Világgazdaság adatai szerint a teljes felújítás 217,5 milliárd forint támogatási összeggel rendelkezik, ebből 172,72 milliárd IKOP-finanszírozás, 44,77 milliárdot pedig a központi büdzsé áll. A projekt elszámolásával 2023. június 30-ig kell végezni.

Az M2-es metró is nehéz szülés volt

A négyes metró építését leszámítva az utolsó nagy metrófelújítás a kétezres évek közepén volt, mikor is a kettes vonalat újították fel. Az a rekonstrukció sem zajlott zökkenőmentesen: 2004 és 2007 között hajtották végre a munkálatokat, a BKV a francia Alstomtól új szerelvényeket rendelt 139 millió euró értékben, azonban csak 2009 elején mutatták be a kocsikat. A késés hátterében az állt, hogy az Alstom egy kínai üzlet miatt hátrébb sorolta a budapesti megrendeléseket, így a BKV hosszú ideig át kényszerült a régi kocsikkal futnia a felújított vonalon, a szovjet szerelvények harmada 2008-ra már a selejtezési szinten is túl volt.

A francia vállalat járműveivel több probléma is volt, a típusvizsgálati teszteknél több hiba is előkerült, a Nemzeti Közlekedési Hatóság még 2010 közepén is azt állította, hogy nem megfelelőek a szerelvények, így nem kaphatták azok meg a végleges típusengedélyt. Hosszas jogi procedúra, szerződésbontás, majd újrakötés után végül 2012 júniusában lett meg az engedély, az első kocsi pedig az év szeptember 7-én indult el.

Mandiner

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán