Az elmúlt hetekben kiderült, hogy az ellenzék április 3.-a óta még mindig nem tudott talpra állni, és továbbra sincs a helyzet magaslatán. A baloldal kudarcot-kudarcra halmozott a legutóbbi időközi önkormányzati választásokon. Így volt ez  Budapest III. kerületében is szeptember 4-én, vasárnap.

Ez a térség nem mondható egy jobboldali fellegvárnak, az ellenzéki jelölt mellett még Szabó Tímea is kampányolt, azonban ez sem volt elég. A szavazáson a Fidesz-KDNP jelöltje, Csikósné Mányi Júlia győzött. Még aznap Pencen is győzelmet aratott a jobboldali jelölt, majd szeptember 11.-én érkezett az újabb ellenzéki fiaskó: Fazekas Csilla győzelmével a baloldal elbukta a többségét az első kerületben.

Úgy tűnik, hogy a baloldal valóban a gödör mélyén van, a sorozatos időközis bukások után annyira demoralizált, hogy már aktivistáik is alig vannak, ezért most diákokkal végeztetnék az agitációs munkát.

A Mandiner birtokába jutott egy levelezés, melyből az derül ki, hogy a baloldali pártok a II. kerületben október 2-án tartandó időközi választáson egy iskolaszövetkezeten keresztül toboroznának embereket politikai kampánymunkára.

A jelentkező fiatalok megbízói között a Jobbikon kívül megtalálható az ellenzéki összefogás összes pártja.

„Kopogtatás a szavazókörzetben, választópolgárok megszólítása azzal kapcsolatban, hogy jöjjenek szavazni október 2-án” – ez lenne a feladatuk azon diákoknak, akik a „kiemelkedő órabért” – nettó 2.000 forint/órás fizetést kínálnak – meglátva beadnák jelentkezésüket a munkára.

A levélből tehát egyértelműen kiderül, hogy valóban komoly gondok vannak az ellenzéki pártok háza táján, úgy látszik, egy önkormányzati egyéni választókerület lefedéséhez sem rendelkeznek elég aktivistával.

„Több diákra van szükségünk, így nyugodtan hozhattok barátot, barátnőt, együtt, párban is tudtok dolgozni” – olvasható a levélben. Ezek mellett a baloldali pártok rugalmas időbeosztást ígérnek a leendő aktivistáknak: „Konkrét munkaidő nincs, ezt abszolút tudjuk órarendhez igazítani, és a jövő héten végig lehet jönni”.

Az ügyben a lap megkereste a időközin induló baloldali jelöltet, Nagy Esztert is, aki közölte a levél kapcsán, hogy semmi ilyesmiről nem tud. Állítása szerint tőlük halott először az ügyről.

Annak ellenére is hatalmas a tétje a II. kerületben kiírt időközi önkormányzati választásnak, hogy az eredményétől függetlenül megmarad a balliberálisok többsége a képviselő-testületben. S nem csupán a politikai presztízsszempontok miatt, hanem elsősorban azért, mert a lakók október elején arról mondanak majd véleményt, hogy egyetértenek-e az új vezetés munkájával, vagy úgy ítélik meg, a 2019-ig tartó fideszes irányítás alatt fejlődött-e többet a városrész.

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: Facebook