A vasárnapi időközi önkormányzati választáson aratott győzelemhez Orbán Viktor is személyesen gratulált Fazekas Csillának, aki épp egyenesen a karmelita kolostorból érkezett egy beszélgetésre. A Magyar Nemzet készített vele interjút, melyet a lap mai számában olvashatnak teljes terjedelemben.

Az I. kerület egy szimbolikus hely. – mondja a képviselő. A főváros és szerintem Magyarország legszebb területe. Az eddigi időköziekhez képest nagyon magas részvétel mellett sikerült fölénybe kerülnie a polgári jobboldalnak, ami szerintem nagyon nagy teljesítmény, tekintve, hogy a baloldal az összes ismert politikusát hadba küldte a kampányban. Valódi csatatérré vált a választókerület, Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes egyaránt felvonultak a momentumos jelölt mellett. Megdőlt az egyik baloldali toposz, hogy számunkra Budapest elveszett.

A másik baloldali toposz, hogy a mi oldalunkon kevesebb a fiatal. Ez nem igaz! Akik nekem segítettek – az egyik legjobb csapat volt, nagyon sokat köszönhetek nekik – 20-30 éves jobboldali fiatalok, akikre lehet támaszkodni a jövőbeli építkezésnél is.

Többek között a kultúra támogatása is megváltozik majd a kerületben, hiszen az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Átrium Színház helyett a polgári értékekre helyezik a hangsúlyt.  Erről ezt mondta Fazekas Csilla:

A kerületi kultúrán bőven lehet mit javítani. Mi a Budai Polgári Szalonban olyan programokat is megvalósítunk, amik régen, az előző fideszes városvezetés alatt nagyon népszerűek voltak.

Például Márai Sándorhoz kapcsolódóan, aki Krisztinavárosban élt, és mindig telt házasok voltak a Márai-estek Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész előadásában. Ez teljesen kikopott a kerületből az utóbbi években.

A körzetemben lévő Várnegyed Galériában is sokkal ritkábban vannak programok, ahogyan a Jókai Anna Szalonban is. Jókai Anna hagyatékát át is vitték a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

Az I. kerület, ami természeti, építészeti és kulturális értékekben is nagyon gazdag, sokat vesztett 2019 óta, azon fogunk dolgozni, hogy ez megváltozzon.

Van keresnivalója a jobboldalnak Budapesten!

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Facebook