Ma este az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezendő gálavetítéssel kezdődik a Budapesti Klasszikus Film Maraton, amely szeptember 18-ig várja az érdeklődőket öt helyszínen.

A felújított filmklasszikusokat felvonultató fesztiválon olyan remekműveket lehet majd látni a Szent István téren és a fővárosi mozikban, mint a Szelíd motorosok Jack Nicholsonnal, A medence Alain Delonnal és Romy Schneiderrel, A sejk fia Bánky Vilmával, a Sziget a szárazföldön Kiss Manyival, a Dögkeselyű Cserhalmi Györggyel, valamint Jászai Mari egyetlen fennmaradt filmje, A tolonc a Győri Filharmonikusok Zenekar élő kíséretével – közölték a szervezők.

A közlemény idézi Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét, aki elmondta, „a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában felfedezhetjük az izgalmas együttműködéseket, amelyekkel a magyar tehetségek az egyetemes filmművészetet gazdagították az elmúlt 121 évben. Budapest legnagyobb filmfesztiválja öt helyszínen várja a közönséget, köztük a főváros egyik legszebb terén, a Bazilika előtt ingyenes, szabadtéri vetítésekkel”.

A NEMZETI FILMINTÉZET SZERVEZÉSÉBEN SZERDÁTÓL OLYAN FELÚJÍTOTT ALKOTÁSOK LÁTHATÓK, AMELYEK KIZÁRÓLAG A FILM MARATON KERETÉBEN TEKINTHETŐK MEG NAGYVÁSZNON.

A rendezvény egyik különlegessége lesz A sejk fia vetítése, amely a hollywoodi némafilm korszak emblematikus alkotása, a női főszerepet játszó Bánky Vilma pedig az első magyar világsztárként vonult be az álomgyár történetébe.

A RENDEZVÉNY A KING CREOLE CÍMŰ, 1958-AS, MICHAEL CURTIZ RENDEZTE FILM GÁLAVETÍTÉSÉVEL KEZDŐDIK KEDDEN ESTE AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBAN, AHOL BESZÉDET MOND THIERRY FRÉMAUX, A LYONI LUMIERE INTÉZET ÉS A CANNES-I NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL IGAZGATÓJA.

A fesztivál nyitóeseménye csak előzetesen megváltott jeggyel, vagy a megnyitóra szóló regisztrációval látogatható. A szervezők közlése szerint számos alkalom kínálkozik az alkotókkal való találkozásra is, a Dögkeselyű vetítését András Ferenc rendező és Ragályi Elemér operatőr vezeti fel, míg a Napló gyermekeimnek bemutatóján Bánsági Ildikó vesz részt. Galambos Erzsi első filmszerepéről, a Csendes otthon-ról mesél majd, a Sziget a szárazföldön előadásán pedig Elek Judit rendező és Ragályi Elemér operatőr köszönti a nézőket.

A DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK A SZERVEZŐK 2000 INGYENES AKKREDITÁCIÓS KARSZALAGOT BIZTOSÍTANAK, EZEK A FILM MARATON ÖSSZES VETÍTÉSÉRE ÉRVÉNYESEK.

Jegyet váltani a vetítéseknek otthont adó Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben, valamint a Toldi Moziban online és személyesen, valamint a fesztivál honlapján, az egyes filmek oldalára kattintva is lehet. A kedvezményes jegyár minden helyszínen egységesen 500 forint, a szabadtéri vetítések pedig ingyenesek – írják a közleményben a szervezők.

Forrás: Origo

Kiemelt kép: NFI