Négy közvélemény-kutató cég vezetője cáfolta a 444.hu hírportálnak az ellenzéki kampány vezetőjének, Zaránd Péternek és a pártok kampányirányítóinak azt az állítását, hogy az országgyűlési választások eredményét nem lehetett előre látni.

Ember Zoltán (Iránytű Intézet), Hann Endre (Medián, képünkön), Róna Dániel (21 Kutatóközpont) és Zavecz Tibor (Závecz Research) közvélemény-kutatók reagáltak az ellenzéki pártoktól érkező vádakra, miszerint a közvélemény-kutatók elaltatták, lényegében félrevezették a hat párti ellenzéket az országgyűlési választás kampányában, különösen is annak finisében. Az ellenzék szerint a választási vereségükhöz az is hozzájárult, hogy „olyan gyenge kutatási anyagokat kaptak a kampány során, hogy azokból nem lehetett előre látni, hogy így el fognak hasalni”.

A kutatók nyilatkozataiból kiderül, az ellenzék kampányának irányítóival történt személyes találkozókon is nagyon világosan jelezték számukra, hogy „ha ez így folytatódik, akkor az ellenzék vidéken alig fog választókerületet nyerni. Ez így katasztrófa lesz.” Mint tudjuk, vidéken a nyolcvannyolc körzetből mindössze kettőt nyert meg a baloldal, egyet Szegeden (Szabó Sándor), egyet pedig Pécsett (Mellár Tamás).

Az Iránytűvel közösen már novemberén olyan kutatást csináltunk, amiből kiderült, hogy rosszul áll az ellenzék – mondta Róna Dániel (21 Kutatóközpont). „A Bandi (Hann Endre, Medián) nyilvános előrejelzést tett márciusban: 50-40 százalékot mondott, ötvenet a Fidesznek, negyvenet az ellenzéknek.”

Egy Závecz-mérés is nyilvánosságra került, ebből pedig kiderült, hogy Márki-Zay Péter támogatottsága Gyurcsány Ferenc támogatottságának szintjére süllyedt le a bizonytalan szavazók között. Tehát rengeteg jelzést kaptak, de ezeket nem hitték el – derül ki a 444.hu cikkéből.  A közvélemény-kutatók készítettek nem nyilvános kutatásokat is az ellenzéki pártok számára, amelyek jelezték, hogy sok jóra nem számíthatnak, ám „hagyták magukat is hülyének nézni.”

Forrás: Magyar Hírlap

Kép: Facebook