Kevesli az eddigi emelést a baloldal: tovább drágulhat a budapesti parkolás.

Hatezer forintba is kerülhetne három óra parkolás Budapesten a baloldal tervei szerint – erről beszélt az LMP budapesti elnöke egy rádióműsorban. A fővárosban hétfő óta a korábbinál sokkal többet kell fizetni az autóval várakozóknak. Van, ahol a korábbi díj háromszorosát, óránként 600 forintot. Az LMP-s Ferenczi István ezt egy interjúban kevesellte: szerinte egy újabb drasztikus emelés elvenné az emberek kedvét az autózástól.

175 forint helyett 600 forint egy óra parolásért – hétfőn már ez a díjszabás volt érvényben a város több pontján. Az autós várakozásra vonatkozó fizetési rendszert szeptember 5-től alakította át a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat.

27 helyett 4 parkolási zónát alakítottak ki. Helyenként több mint háromszorosára nőttek a díjak.

Az M1-nek nyilatkozó autósokat szinte sokkolta, hogy mostantól mennyit kell fizetniük.

Egy óra 600, két óra több mint kétezer, három óra parkolás pedig már 6000 forint lenne a baloldal tervei szerint – az ötletet az új díjszabás életbe lépése után az LMP budapesti elnöke vázolta a Spirit FM adásában.

Ferenczi István szerint az, hogy a belvárosban sokkal drágább lett a parkolás, az helyes, az egy jó dolog.

Az LMP-s politikus a beszélgetésben hasznosnak, üdvözlendőnek és előrelépésnek nevezte az áremelést. A fővárosi politikus ezután azt is leszögezte, hogy a rendszert – szerinte – további drágítással lehetne a tökéletesíteni.

És akkor mindjárt mondom is, hogy hogy lehetne ez még jobb: úgy lehetne ez még jobb, hogy az első óra adott esetben legyen ugyanilyen drága, nem tudom talán 800 forint most egy óra parkolás. A második óra már legyen, most a hasamra ütök, de legyen 1500 forint, és ha valaki három órát parkol ott, az már legyen összesen hatezer forint

– fogalmazott.

A baloldal még továbbsarcolná a budapestieket – az LMP-s képviselő mondatait így kommentálta az Origo. A portál szerint nem véletlen, hogy egy baloldali politikus már a drasztikus díjnövekedés bevezetése utáni első napokban további drágításról beszélt. Ahogy az Origo fogalmaz: feltehetően az LMP feladata lesz egy újabb, brutális emelés bejelentése.

A döntés ellen egyébként a budapestiek mellett a vállalkozók és a szakmai szervezetek is szót emeltek.

A Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke az M1-nek arról beszélt:

az áremelést nem előzték meg hatástanulmányok, vagyis a parkolási díjszabás változtatása alkotmányellenesnek minősül.

Kellene, hogy legyenek hatástanulmányok, amelyek azt igazolják, hogy ha nem emelkedett volna a parkolási díjak összege olyan mértékben, mint ahogy most emelkedett, akkor nem lehetett volna a parkolás rendjét rendben szabályozni” – mondta Kovács Kázmér.

De nem csak az áremelkedés fájhat az autósoknak. Sok helyen a fizetős időszak végét este 8-ról este 10 órára tolta ki a főváros. A parkolási zónák túlnyomó részén időkorlátozást is bevezettek. Hétfőtől egyhuzamban csak 3 órát lehet parkolni az A, a B és a C zónában. Több helyen pedig a helyi lakosok kivételével egyáltalán nem állhat meg senki este 6 és reggel 7 óra között.

Forrás: hirado.hu / M1

Fotó: MTI/Balogh Zoltán