A közgyűjteményeknek az oktatásban is szerepet kell vállalniuk – hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a 39. Magyar Természettudományos Muzeológusok Találkozójának keddi, sajtónyilvános szakmai napján Budapesten.

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a Lázár Ervin programnak köszönhetően a diákok olyan, iskolán kívüli kulturális és tudományos programokon vehetnek részt, olyan élményekben részesülhetnek, amelyek akár a pályaválasztásukat is meghatározzák majd.

Mint hozzátette, 2024-től a középszintű érettségi természettudományos vizsgatárgyainak mindegyikénél projektmunka elkészítése és bemutatása is választható lesz a szóbeli vizsgára. A vizsgázók így egy komplex természettudományi munkát állíthatnak elő, ami a munkaerőpiaci kihívásokra is jobban felkészíti őket – közölte.

A BM államtitkára kiemelte, hogy az országos kompetenciamérésekbe 2021 óta a természettudományos terület is bekerült.

Elmondása szerint azonban jó visszajelzést adnak a nagy világversenyek is, hiszen a magyar diákok minden természettudományos területen az élmezőnyben vannak. Egy 58 országra kiterjedő felmérés szerint pedig matematikában a nyolcadikos magyar diákok bőven az átlag fölött teljesítenek matematikából és természettudományokból is – jegyezte meg.

Rétvári Bence hangsúlyozta,

hogy nagyon jól meg lehet találni az oktatási és múzeumi intézmények közötti együttműködés formáit, „a múzeumokban játszva tudnak tanulni a gyerekek” – fogalmazott.

Mindez azért is fontos, mert multinacionális cégek dollármilliárdokat fordítanak arra, hogy a gyerekeket virtuális világokba csábítsák, de mára olyan múzeumok várják a magyar fiatalokat, amelyek versenyképesek a mobiltelefonok nyújtotta szórakozási lehetőségekkel is – közölte Rétvári Bence.

A 39. Magyar Természettudományos Muzeológusok Találkozóját keddtől péntekig tartják meg Budapesten és Zircen a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) és az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma közös szervezésében.

Az idei konferencia központi témája: hogyan segíthetnek a természettudományi múzeumok, természetrajzi gyűjtemények Földünk aktuális környezeti problémáinak megértésében, a környezettudatosság elmélyítésében, egy élhető bolygó létrejöttében, a földi ökoszisztémák és a biodiverzitás megőrzésében.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MTI