Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.

Kiemelte, az energiaválságra tekintettel a kormány kiemelt célja, hogy a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét, ezzel is erősítve a rezsicsökkentés eredményeit.

A felhívás első üteme óriási érdeklődés mellett zajlott, és rekordmennyiségű, több mint 43 ezer pályázat érkezett. Az első szakasz lezárásához közeledve döntöttek úgy, hogy

a tervezett jövő tavaszi időpont helyett már idén novemberben megnyílik a második ütem beadási szakasza – írta Steiner Attila.

A második ütemmel kapcsolatban további információ a napelem.palyazat.gov.hu weboldalon érhető el.

 

Forrás és kiemelt kép: Magyar Nemzet