Az első szavazó fiatalok harminchét százaléka készítene szívesen közös képet Orbán Viktorral, aki ezzel tetemes előnnyel vezeti a szelfibajnokságot a vezető politikusok között.

– derült ki az az Ifjúságkutató Intézet és a Társadalomkutató Kft. legfrissebb felméréséből. A miniszterelnököt Novák Katalin köztársasági elnök követi a népszerűségi listán, vele a 18–21 évesek mintegy huszonhárom százaléka készítene közös képet.

Az ellenzéki vezetők többsége viszont jócskán kevesebb, mintegy tíz százalék körüli, vagy annál is rosszabb arányt ért el. Márki-Zay Péterrel, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltjével tízből valamennyivel több mint egy 18–21 éves fiatal fotózkodna (12 százalék), szemben a budapesti főpolgármester Karácsony Gergely tizenhat százalékos eredményével. Őket Duró Dóra, Jakab Péter, Toroczkai László és Fekete-Győr András követi tíz százalék körüli eredménnyel. A Gyurcsány-házaspárral még kevesebben mutatkoznának egy képen, Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával a magyar fiatalok kilenc százaléka szelfizne.

A rokonszenv-ellenszenv mellett ugyanakkor az ismertség is kulcstényező, amelyben a vezető ellenzéki politikusok összességében elmaradnak a miniszterelnöktől és a köztársasági elnöktől.

 A legkevésbé Tóth Bertalan MSZP-társelnök ismert, róla mondták a legtöbben, hogy nem ismerik (43 százalék), de az első szavazók mintegy harmada számára Donáth Anna, Kunhalmi Ágnes és Toroczkai László neve sem cseng ismerősen, sőt, Fekete-Győr András korábbi Momentum-elnök is ismeretlen a fiatalok bő negyede (27 százaléka) számára.

A kutatás eredménye arra enged következtetni, hogy Orbán Viktor személye az első szavazók korosztályában is komoly vonzerővel bír, nincs hozzá mérhető népszerűségű politikus az ellenzéki térfélen. Figyelemreméltó, hogy a hagyományosan magas elutasítottságú Gyurcsány Ferencet is megelőzve, a legfiatalabb választók közel háromnegyede (72 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy Márki-Zay Péterrel nem szívesen szerepelne közös képen.

Ezzel megdőlt az a kampányban sokat hangoztatott állítás, miszerint Márki-Zay Péter a többi ellenzéki politikusnál eredményesebben tudja megszólítani a kormánykritikus fiatalokat.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök fiatalok körében (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)