A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mazsola és Tádé sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.

A Magyar Posta és az MTVA együttműködésében már a negyedik alkalmi bélyegblokk jelenik meg a Mesehősök sorozatban – idézte fel pénteken Budapesten Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. Hozzátette: a Mazsola és Tádé című sorozat Bálint Ágnes munkásságának egyik ékköve.

Hangsúlyozta, hogy a közmédia ma is kiemelt figyelmet fordít a gyerektartalmakra: olyan műsorokat szeretne gyártani, amelyek nemcsak lefoglalják, szórakoztatják a gyerekeket, hanem mondanivalójuk is van.

„Büszkék vagyunk arra, hogy folytatni tudtuk a nagy múltra visszatekintő bábműfaj hazai műveinek sorát az M2 gyermekcsatorna által tavaly bemutatott Rozmaring kunyhóval, amelyben az alkotók a hagyományokat ötvözték a modern vizuális megoldásokkal, környezetbarát díszletben” – jegyezte meg.

A Bálint Ágnes által írt Mazsola-sorozat 1963-ban került képernyőre, majd 1969-ben a Mazsola és Tádé című sorozattal folytatódott…

…Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke emlékeztetett arra, hogy a Mesehősök bélyegsorozatban eddig a Frakk, a macskák réme, a Süsü, a sárkány, majd a Kukori és Kotkoda főhőseiről készültek alkalmi blokkok.

A Weisenburger István által tervezett Mazsola és Tádé bélyegblokk címletein a sorozat három főszereplője látható, a keretrajzon pedig a tökház és néhány további szereplő is megjelenik. Az alkalmi borítékon születésének 100. évfordulója alkalmából Bálint Ágnes látható, amint éppen Mazsola figurájával bábozik.

A teljes írás itt olvasható.

Forrás: kultura.hu

(Címkép: MTI/Balogh Zoltán)