Játékfesztivál helyszíne lesz a Balaton-felvidék két települése, Barnag és Vöröstó a hétvégén. A kétnapos rendezvényen egyebek mellett a látogatók kipróbálhatják a petanque-ot, ezen kívül matchbox-versenyen és e-bike kincskeresőn is részt vehetnek – tájékoztatták az MTI-t pénteken közleményben a szervezők.

Tóth Benedek, a játékfesztivál programigazgatója már egy évtizede szervez játékos vetélkedőket Vöröstón, ez adta a rendezvény ötletét, ahová a gyermekeken kívül a játékos kedvű felnőtteket, családokat is várják.

A rendezvény első napján kézműves foglalkozást tartanak, ahol ujjbábot, csörgőlabdát lehet majd készíteni. A kincskereső körút során a résztvevők a helyi látványosságokkal ismerkedhetnek meg, a távot akár a helyszínen bérelhető mountain bike-kal vagy elektromos kerékpárral is lehet teljesíteni.
Ezen kívül e-sport játékokat, valamint célbadobós, ütögetős sportszereket is ki lehet majd próbálni, mint a hokicsocsó vagy az ujj-biliárd. A Route 77 improvizációs játékkal készül és közös zenélésre hívja a hallgatóságot. A legfiatalabbakat pedáloskisautó-versenyre várják és lesz sárkányeregetés is.

Vasárnap a régmúlt játékait ismerhetik meg az érdeklődők. Danny Bain, amerikai származású zenész házi készítésű hangszereit mutatja be, valamint lovasíjászkodhatnak a vállalkozó kedvű látogatók. A Brass in the five és Méhes Csaba zenés délelőttjét követően matchbox-versenyt rendeznek. A fesztivált Willy Russel Shirly Valentine című monodrámája zárja Balsai Móni szereplésével, Ujj Mészáros Károly rendezésében a Jászai Mari Színház és a Garázs Színház közreműködésével.

A fesztivál ingyenesen látogatható. A fesztivált a Hangvető szervezi a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Zrt. támogatásával.

Forrás: MTI

(Grafika: balaton.hu)