Mint a híradásokból ismert a Mi Hazánk parlamenti képviselői Horthy szobrot állítanak kedden a Parlamentben, Dúró Dóra irodájában a második bécsi döntés évfordulójának alkalmából. Természetesen a DK-s liberálisok ezen azonnal kiakadtak. Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője közleményben reagált az eseményre:

„A Demokratikus Koalíció álláspontja, hogy aki úgy gondolkodik, mint egy náci, aki úgy érvel, mint egy náci, és aki nácibarát államfő előtt tiszteleg, és neki állít emléket, az maga is náci. Ezen nincs mit szépíteni vagy magyarázni” – írja. Majd azt is közölte:

 „Ha a parlament elnöke eltűri ezt a náci provokációt, akkor sok egyéb bűne mellett maga is a náci mocsok sárfoltját viseli mostantól. Náciknak nincs helyük a Parlamentben. Semmilyen tisztségben” – fejezi ki véleményét Kálmán Olga.

A Mandiner megkérdezte Kövér László házelnököt a radikális párt lépéséről. „Az alelnök döntése, hogyan rendezi be dolgozószobáját, ezt a döntést az Országgyűlés Hivatalának nem áll módjában korlátozni” – érkezett a válasz az Országgyűlés Hivataltól.

2022 plusz:

Eddig a száraz tények, de azért érdemes Kálmán Olga fájdalmas meggyötört arcán elmélázni. Mindenek előtt az erőlködés látható az összeráncolt homlokon, hiszen mint tudjuk a semmittevést lázas tevékenységnek mutatni bizony megerőltető. Mert ugye emlékszünk még arra az időkre, amikor Olgikát nagyon okos embernek kiáltották ki a baloldali liberálisok, de mint tudható a látszat néha csal. Bár a tapasztalatok szerint, ha valakiről elhíresztelik, hogy okos, az az is marad, beszélhet ő zagyvaságokat, cselekedhet bolondságokat. Olga és barátai meg vannak győződve arról, hogy a bölcsek kövét ők hordják a zsebükben, mindent mindenkinél jobban tudnak, persze anélkül, hogy lennének mélyebb ismereteik. Így vannak Horthy Miklóssal is, mert az ő csoportjuk nácinak tartja. Ha valakik – közéjük sorolva Kálmán Olgát is – némi intelligenciával rendelkeznének, akkor akár csak két dolgon érdemes lenne elgondolkodniuk:

Ugyan mai napig történészek vitatkoznak a II. világháborúban betöltött szerepéről, de azért az sokat elárul, hogy a győztes hatalmak által lefolytatott nürnbergi perben Horthy Miklóst csak tanúként hallgatták ki, tehát nem minősítették háborús bűnösnek. Így azután Portugáliában élt szabadon haláláig.

Ugyancsak figyelemre méltó az is, hogy a Horthy család Németországból Portugáliába utazásának fedezetét három Amerikában élő magyar zsidó teremtette elő, sőt még Németországban felkereste a kormányzót egy ismert cionista, Ruben Hecht, aki megköszönte Horthynak, amit a zsidókért tett. Sőt elbeszélések szerint a későbbiekben is kapott anyagi támogatást amerikai zsidóktól.

Ezek tények, és az, hogy ki miként ítéli meg Horthy Miklós szerepét – Kálmán Olgával az élen – az magánügy, de ettől még nem kell lenácizni azokat, akik másként, esetleg reálisabban látják történelmi szerepét.

Fotó: Facebook