Fantasztikus kettős siker az U16-os vízilabdázók görögországi világbajnokságán: a magyar leány és a fiúválogatott is aranyérmet szerzett a házigazdák, azaz a görögök elleni döntőben!

Szombaton előbb a Sike József által irányított leányválogatott volt érdekelt a görögök elleni döntőben Larisszában. A lányok villámrajtot vettek a fináléban, és az első negyed végén már négy góllal vezettek, amikor megérkezett a szépítés. Hajdú Katáék ezután remekül gazdálkodtak az előnyükkel, a félidőben 6–4, a harmadik negyed után pedig 8–6 állt az eredményjelzőn.

A záró felvonásban aztán minden kérdés eldőlt, mert Tiba Panna, majd Lendvay Zoé szerzett hamar gólt, aztán a remek védekezéssel maradt is a kialakult végeredmény: 10–6-os sikerrel lett világbajnok a magyar csapat! A meccs legeredményesebb játékosa a négy gólig jutó Lendvay Zoé lett.

A világbajnok magyar U16-os lányok. Fotó:: Magyar Vízilabda Szövetség

Ezután a fiúk Voloszban igyekeztek hasonló sikert elérni, ugyanúgy a görögök elleni vb-döntőben. Dávid Zoltán együttese végig fej-fej mellett haladt riválisával, a félidőben a hellének mentek 6–5-re. A harmadik negyed végére átvette a vezetést a magyar alakulat, és 10–9-cel várta az utolsó nyolc percet.

A rendkívül kiélezett meccsen a görögök kicsit több, mint két és fél perccel a mérkőzés vége előtt egyenlítettek, de Tóth András újabb magyar gólt lőtt, amikor csak 24 másodperc volt hátra – ez pedig kitartott a végső dudaszóig. A magyar válogatott 11–10-es győzelemmel lett világbajnok! A fiúk kivételes csapategységét jelzi, hogy összesen kilenc különböző játékos talált be a fináléban!

Az U16-os fiúk is a házigazda görögöket győzték le a vb-döntőben • Fotó: Vlv.hu

Forrás: Nemzeti Sport online

(Címkép: vac.hu)