„Történelemhamisítás!” – visongta egy elmebeteg német. mire a kiadó – amúgy píszí módon – azonnal összecsinálta magát és bevonta a Winnetou-köteteket. Azaz a németek (is) nekikezdtek a virtuális könyvégetésnek. Már megint.

Igaz, állítólag (még) nem az eredeti alkotásokat, hanem a gyermek Winnetou most megírt meséjét támadták, de régi tanulság, hogy valahol el kell kezdeni. Folytatni már könnyebb.

Mellesleg manapság nem divat Karl May kalandregényeit olvasni (meg sajnos mást sem), úgyhogy sokaknak halvány fogalma sincs arról, mit és hogyan írt a kiváló német szerző. Igaz, művei nem ostromolták a „Háború és béke” irodalmi nagyságát, nem vittek el a „Varázshegy” magaslataira, még csak nem is rémítettek meg „Mario és a varázsló” Cipollájának felülmúlhatatlan gonoszságával és cinizmusával. May könyvei tanítva szórakoztattak és szórakoztatva tanítottak.

Nem volt a jellemábrázolás mestere, nála minden fehér vagy fekete, jó vagy gonosz. Baj? Ellenkezőleg, a mesékhez hasonlóan itt sem kell merengenünk azon, melyik szereplővel azonosulhatunk. Természetesen a jóval.

És ki a jó? Hát nem a fehér ember – tisztelet a kivételnek. Ellenkezőleg, ami az őslakosok (indiánok) bűne, nevezetesen, hogy megtámadnak farmerbirtokokat, lemészárolják az ott élőket, vagy éppen az ellenséges törzs lovait rabolják el, az is a fehérek bűne. Nem is kell ezen gondolkodni, a szerző elemzése egyértelmű. Az Amerikába bevándorló fehérek megfosztották földjeiktől, országuktól az indiánokat, hol azért, mert birtokot hasítottak ki a más tulajdonából (amihez akkoriban a törvény is segédkezett a földrablóknak), hol elüldözte őket az aranyat keresők hordája. Kiirtották (kicsi híján teljesen) az „indiánok kenyerét”, vagyis a bölényeket, összefogdosták a vad musztángokat, a kereskedők pedig ott csapták be őket, ahol csak tudták és rászoktatták a rézbőrűeket a „tüzes vízre”. Végül „ösvényt építettek a tüzes lónak”, vasutat, hogy a vonat még több fehér embert vigyen oda, ahonnan persze az indiánoknak ismét csak menekülniük kellett…

Egyezzünk meg tehát abban, hogy Karl May leegyszerűsítve, azaz érthetően felvázolta azt a folyamatot, ami az őslakosok szinte teljes kiirtásához vezetett. Persze ez nem derült ki a “szocialista Winnetou”, azaz Szinnai Tivadar fordításából, abból ugyanis teljesen hiányzik a bevezető, amelyben a szerző elsiratja a halálra ítélt rézbőrűeket, és teljesen hiányoznak az Istenhitet hirdető, vallásos részek, van helyette “Uff, Winnetou elvtárs! Akik pedig ma kifogásolják a szerző “történelmi hiteltelenségét”, képtelenek felfogni, hogy ez nem történelem tankönyv.

Pedig egyesek azt hiszik. Jön egy (vagy több) aljas elmebeteg és betiltatja a Winnetou-t, mondván „nem ábrázolja hitelesen”, azaz meghamisítja a történelmet.

Bravó, német kiadó! Csak így tovább a nácizmus már ismert útján! Itt az új ellenség, a regény! Tűzre valamennyivel! Ma a Winnetou, holnap a Hamlet (mert ugye nem hiteles, ha szellem súg a főhősnek), majd jöhet Jules Verne, mert Nemo kapitány sztorija nélkülözi a történelmi hitelességet. Persze ne felejtsünk ki mindent, ami orosz, mert Putyin háborúzik…

Egyébként Karl May és művei más szempontból is bánthatja a nagyon hülye progresszívok érzékenységét. Regényeit ugyanis mélyen áthatja a már említett Istenhit. Nem prédikál a vallásról, hanem a főhős cselekedeteivel tanít. Ez a lehető legveszélyesebb! Mi az, hogy Old Shatterhand vallásos? Mi azt, hogy minden cselekedetét igyekszik Isten akaratához igazítani? Ez így maga a métely, a fiatalság megrontása! Végül még példát vesznek róla és hívő emberekké válnak. Botrány! Skandallum!

Ja, és egyetlen LMBTQ személy sem szerepel egyetlen könyvében sem! Arcátlanság! Legalább két indián harcos melegen szerethetné egymást, akkor helyreállna a világ rendje.

Emlékszem, az átkosban jó ideig nem olvashattuk Winnetou történetét. Jómagam a szerencsés kivételek közé tartoztam, egyik osztálytársam apukájának ugyanis megvolt a háború előtti kiadás. Nem a később – a hitre utaló részek teljes mellőzésével – kiadott szocialista változat, hanem a Kosáryné Réz Lola-féle fordítás. Barátom úgy adta kölcsön – ha jól emlékszem, három napra -, mintha tiltott dolgot cselekedne.

Megérjük, hogy megint titkolnunk kell, ha Karl May könyvet akarunk olvasni!?

Szerző: ifj. Tóth György

(Címkép: konyvesmagazin.hu)